A Budaörs Handball is szeretne tenni azért, hogy minél több emberhez eljusson a rendkívül fontos üzenet, hogy a mellrák legtöbb esetben gyógyítható, csak időben kell diagnosztizálni!

http://budaorsikezilabda.hu/hirek_reszlet/budaors_handball_a_mellrak_ellen

A Budaörs Handball logója októberre rózsaszínre változik.

Október 19-én a mellrák ellenes küzdelem hivatalos színében melegít és vonul a pályára.

Hornyák Ágnes és Pálos-Bognár Barbara szezonnyitó Ferencváros elleni bajnoki mérkőzésén viselt mezét aukcióba bocsátja.

mezek

Az értékes relikviákat a budaörsi csapat valamennyi tagja dedikálta új tulajdonosának. Az árverésből befolyt összeggel a Magyar Rákellenes Liga mellrákellenes tevékenységét támogatják. Kikiáltási ár mind a két mezre 50 ezer forint. Felajánlásokat tenni október 10. és 31. között a vatera.hu-n lehet. A győzteseknek a november 12-i hazai mérkőzésen személyesen adják át a lányok a mezeket.

Hol tud licitálni?
Hornyák Ágnes szezonnyitón viselt dedikált meze ITT!
Pálos-Bognár Barbara  szezonnyitón viselt dedikált meze ITT!

Kapcsolódó bejegyzések

Alapszervezetek

Figyelemfelhívó séta a mellrák megelőzéséért Tiszafüreden

Október 30-án, már ötödik alkalommal szervezte meg a Magyar Rákellenes Liga Tiszafüredi Alapszervezete azt a sétát, amellyel céljuk az volt, hogy a mellrák megelőzésére felhívják a város lakóinak figyelmét. A rendezvény vendége volt Horányi Juli Olvass tovább...

Alapszervezetek

Motoros csillagtúra – motorosok indulása Hatvanból

Október 1985 óta a mellrák elleni küzdelem hónapja. A Magyar Rákellenes Liga a mellrák elleni küzdelem hónapjának bevezető eseményeként Országos Motoros Csillagtúrát szervezett már harmadik éve. A Hatvani Alapszervezet is harmadik alkalommal csatlakozott az országos Olvass tovább...

Alapszervezetek

A Hatvani Segítő Szolgálat és Alapszervezet októberi programja

A Hatvani Alapszervezet és Segítő Szolgálat közös programja: Figyelemfelhívó séta a mellrák ellen! Időpont: 2016.  Október 14. péntek 14 óra Helyszín: Grassalkovich Művelődési Ház, Hatvan, Kossuth tér 24. Program: Előadások és séta a város főutcáján! Stresszoldó csoportfoglalkozás: 2/2. Időpont: Olvass tovább...