A Salgótarjáni Alapszervezet tagjai a gyógyulás belső útjaival ismerkedtek egri és miskolci társaikkal.

Meghívást kaptunk az egri Regea Alapítvány 2016. július 16-i  „A gyógyulás útjai” című rendezvényére, amelyen tagjaink közül 19-en vettünk részt.

Kedves, baráti fogadtatásban  részesültünk és nagyon színvonalas, érdekes előadásokat hallhattunk:
Fodorné Vincze Anna interaktív előadása a gyógyulás belső útjait mutatta meg, Zacharné Helli Hajni a reikiről és keze gyógyító erejéről beszélt, amit a rendezvény ideje alatt sokan ki is próbáltak, Csiffáry-Vass Réka a családállításról tartott előadást, Gyulavári Kata lenyűgözően mutatta be a kineziológiát és a bensőnkben létező „gyermeket”, Czövek Zsuzsi a Ma-Uri masszázzsal és a tánc-meditációval ismertetett meg minket és közösen csináltunk egy meditációs gyakorlatot is, Psenyeczky-Nagy Klári a szavak erejéről, a kommunikációról az önérvényesítésről beszélt.

A program kerekasztal beszélgetéssel zárult, ahol önként jelentkezők meséltek betegségükről, átélt nehézségeikről, és hogy mi segítette őket a gyógyulásban, hogyan változtatta meg őket betegségük.

Jó hangulatú, közös ebéddel zártuk a napot és vettünk búcsút vendéglátóinktól és az egri és miskolci társainktól.

 

 

Kapcsolódó bejegyzések

Alapszervezetek

Gödöllői 2021. novemberi programajánló

csak néhány kattintás: https://rakliga.hu/tamogatas/ üzenetbe ne felejtsd el beírni- MRL Sulicsapat  Gödöllő Vajek Andrea Add tovább a mosolyodat Magyar Rákellenes Liga  Gödöllői Alapszervezet  elnöke +36 70 778 32 79

Alapszervezetek

Rózsaszín séta Egerben – a mellrák elleni küzdelem jegyében

Többszáz embert megmozgató eseménnyel hívta fel a figyelmet 2019. október 8-án az emlőrák korai felismerésének fontosságára, a rák elleni küzdelemre és az emlőrákos megbetegedések okozta tragédiákra a Magyar Rákellenes Liga Egri Alapszervezete. A Megyeházán tartott Olvass tovább...

Alapszervezetek

Szentmise Debrecenben, a Szent Anna Székesegyházban

A Magyar Rákellenes Liga Debreceni Alapszervezete és Segítő Szolgálata a Betegek Világnapján szentmisét celebráltatott a Szent Anna Székesegyházban, 2025. február 10-én 18:00 órakor. A résztvevők együtt imádkoztak a betegségben szenvedő embertársaik gyógyulásáért, lelki üdvéért. Az Olvass tovább...