Időpont: 2016. június 27. 10 óra

Strommer Pálné köszöntőjét követően az Apci szervezet vezetője vette át a szót.

Az Apci Alapszervezet rendezi meg idén az évek óta más – más alapszervezetnél megrendezésre kerülő Sportnapot, ahol a Heves megyei alapszervezetek összemérik vidám, játékos ügyességi vetélkedőn erejüket. Gellénné Rezsnyák Erika elnök asszony kérése, hogy legkésőbb  szeptember 13-ig adják le a résztvevők létszámát az alapszervezetek.
Az Apci Sport nap időpontja: 2016. szeptember 20. kedd 10 óra. 9 óra 30 perctől lesz a gyülekező a Somlyó hegyi Lövészklub területén. Remélem mindenki megelégedésére újból egy szép napot töltünk el együtt, zárta gondolatait az elnök asszony.

A nap második felében a féléves zárás elkészítésében volt segítségünkre Gaál Imre gazdasági vezető.

Mai megbeszélésünkön 13 fő  vett részt 7 alapszervezettől: Gyöngyös, Rózsaszentmárton, Kerekharaszt, Apc, Zagyvaszántó, Eger és Hatvan vezetői.

Lazányi Jánosné

Kapcsolódó bejegyzések

Alapszervezetek

Figyelemfelhívó séta az egészségért a mellrák ellen – Hatvanban

A Mellrák Elleni Küzdelem hónapja október.  A Magyar Rákellenes Liga Hatvani Alapszervezete 2017. október 13-án, immár kilencedik éve rendezte meg Mellrák elleni figyelemfelhívó rendezvényét és sétáját. Az  időjárás is kegyes volt hozzánk, szép napsütéses időben sokan Olvass tovább...

Alapszervezetek

Teremtorna és Senior örömtánc évadnyitó

Vezeti: Dencs Andrásné gyógytornász, Varga Júlia senior oktató Helyszín: Grassalkovich Művelődési Ház, Hatvan A Hatvani Alapszervezet  2025. február 5-én új évet nyitott meg Teremtornával és Senior örömtáncával. Ingyenes Teremtornánk nagyon sikeresen indult, sokan alig várták, Olvass tovább...

Alapszervezetek

Salgótarjáni Alapszervezet – decemberi program

„Angyal zenéje, gyertyafény – kincses kezem hogy lett szegény? Nem adhattam ma semmi mást, csak jó, meleg simogatást.” (Áprily Lajos) 2015. december 15. 10 óra Önkénteseink az onkológiai osztály betegeit meglátogatják, megajándékozzák advent alkalmából „Ünnepi Olvass tovább...