Alapszervezetünk tagjai nagy örömmel fogadták egyik kedves tagtársunk felajánlását, miszerint a gyönyörű kertjében összejöhetünk egy kisebb  évzáróra. 2016. június 20-án gyűltünk össze és elsőként megbeszéltük elnök asszonyunk, dr. Bittner Nóra meghívása alkalmából az alapszervezeti vezetők összejövetelekor  elhangzottakat. Teljes körűen tájékoztattam a tagokat az ott történtekről, aminek jó fogadtatása volt.

Ezután a Liga negyed százados fennállása alkalmából megjelent „Az első 25 év” című könyveket adományoztam azoknak a tagjainknak, akik tíz vagy közel annyi éve tagjai a Ligának és szorgalmas munkájuk eredményeként azt kiérdemelték.

Végül a további programjainkról és a Visegrádra történő kirándulásunkról beszélgettünk.

Nagyon szép időben, jó hangulatban telt a délután, ahol saját készítésű finomságainkat fogyasztottuk. Végül pedig házigazdánktól mindenki 1 csokor levendulát kapott ajándékként  hazamenetelkor.

Kapcsolódó bejegyzések

Alapszervezetek

Hajókirándulás a Rómaira és a Margitszigetre

A Magyar Rákellenes Liga Hatvani Alapszervezetének természetjáró klubja 2017. július 6-án másodszor vett részt hajókiránduláson a Római partra, majd visszaúton elsétáltunk a Margitszigetre. Szerencsénk volt, a zenélő szökőkút pont az odaérkezésünkkor kezdett el zenélni, mintha Olvass tovább...

Alapszervezetek

Túra Mátrafüredre

Mátrafüredre túráztak a Gyöngyösi Alapszervezet tagjai 2018. november 10-én. A túra után pihenésképpen tornáztunk, majd nyársaltunk.

Alapszervezetek

Vedd kezedbe a sorsod! – Felvilágosító napok középiskolásoknak

  A Magyar Rákellenes Liga Salgótarjáni Alapszervezet elnöke a Kanizsai Dorottya Szakközépiskola 11. évfolyamos diákjainak szakmai gyakorlati foglalkozás keretében 2016. 04.27-én és 29-én vetítettképes előadást tartott az emlőrák kialakulásának kockázati tényezőiről, az időben való felismerés, Olvass tovább...