20160427_173638_0510-1

https://youtu.be/riXh6oqwox8

(ha a YouTube-os videó nem működne:)

„Az ember legjobb gyógyszere a másik ember” – a híres orvos, Paracelsus bölcs meglátása ötszáz év elteltével is érvényes. Jól példázza a mondatban rejlő igazságot Czinke Krisztina, aki a Magyar Rákellenes Liga kampányának arcaként ország-világ előtt vállalta daganatos betegségét, és önkéntes szolgálata révén maga is támogató közösségre lelt. 

Több mint egy év telt el azóta, hogy elmesélted, miért kapcsolódtál be a Magyar Rákellenes Liga hatvani alapszervezetének munkájába. Milyen élményeket szereztél a betegekkel töltött idő alatt?

Felemelő élményt jelentett számomra, hogy bejárhattam a betegekhez a kórházba. Jó érzés volt megtapasztalni, hogy harminc-negyven perc beszélgetéssel mosolyt tudtam varázsolni a betegek arcára. Ezzel a magam módján adhattam nekik valamit, aminek révén jobban tudtak hinni a felépülésükben. Nagyon szerettem foglalkozni velük, ezért is sajnálom, hogy a saját betegségem miatt fel kellett függesztenem egy időre az önkéntes munkát.

Azok kedvéért, akik nem olvasták a tavaly megjelent interjút: 2013 szeptemberében szembesültél a méhnyakrák diagnózisával, túl a műtéten és a sugárterápián nyilatkoztál először lapunknak. Mi történt veled azóta?

A beszélgetésünk után nem sokkal, tavaly májusban találtak egy foltot a tüdőm bal felső lebenyén, amely novemberre a duplájára nőtt. Idén januárban megoperáltak, de februárra újabb két áttét keletkezett, ezúttal a bal alsó lebenyen. Ezért az orvosaim áprilisban egy biológiai és kemoterápiával kombinált infúziós kezelést indítottak el, amelyet egy éven keresztül fogok kapni. Úgy tűnik, nincs „pihenőidő”, újra el kell viselnem a mellékhatások okozta rosszulléteket és mire ez az interjú megjelenik, sajnos már hajam sem lesz. Éppen azon tanakodtam, hogy honnan fogok parókát szerezni, amikor is Lazányiné Magdika, a Liga hatvani alapszervezetének és segítő szolgálatának vezetője arra kért, látogassam meg. Három parókával várt, mindegyiket Pestről küldték, hogy válasszam ki közülük a leginkább hozzám illőt. Kimondhatatlanul megörültem, mert a paróka sokat segít majd, hogy a tükörbe nézve ne érezzem még szerencsétlenebbnek magam. Ez a gesztus remekül példázza, hogy mennyire odafigyelnek ránk és gondoskodnak rólunk a Ligában.

Hogyan kerültél kapcsolatba a Ligával?

A párom korábbról ismerte Lazányiné Magdikát, és amikor beteg lettem, megkereste, hogy segítséget kérjen tőle, mert tudta, hogy egymagunk nem leszünk képesek megbirkózni ezzel a problémával. Igazi támogató, baráti közösségbe kerültem, amelynek tagjai a kezelések összes fázisában mellettem álltak. Magdika igen tapintatos, nem akar telefonon zavarni, de rendszeresen ír nekem, és kéri, hogy számoljak be a történtekről. Még azt is felajánlotta, hogy ha a férjem éppen nem ér rá, elkísér a kezelésre és utána hazavisz. Amikor Pesten műtöttek, a Liga fővárosi alapszervezetében dolgozó Strommer Pálné Szilvi látogatott meg és öntötte belém a lelket. Nagyon sokat jelent nekem, hogy nem hagynak magamra egy pillanatra sem.

Erre mondják, hogy a sors nem csak elvesz, hanem ad is…

Így van, és mindannak ellenére, ami történt velem, szerencsés embernek tartom magam, mert több oldalról is érzem a támogatást. Van egy társam, akiben maradéktalanul megbízhatok, aki ott van mellettem, ha rosszul vagyok, és minden ügyes-bajos dolgot elintéz, hogy nekem csak a gyógyulásra kelljen koncentrálnom. Emellett rengeteget számít, hogy nagyon jó orvosok kezében vagyok itt Hatvanban, és Pesten, az Uzsoki utcai Kórházban is, akik mindent megtesznek a gyógyulásomért. A Ligának köszönhetem, hogy pszichológustól is kapok segítséget: figyel rám, meghallgat és tanácsokat ad. A hatvani alapszervezeten keresztül eljutottam az ún. Simonton tréningre, ahol arra tanítanak, hogyan oldhatunk meg bizonyos problémákat a gondolat teremtő erejével. Ez a módszer nagyon hasznosnak bizonyult például abban, hogy leküzdjem az infúziós állvány látványától rám törő hányingert. Amikor bekötik az infúziót, elképzelem, hogy az ereimbe áramló gyógyszer egy hadsereg, amelynek az a dolga, hogy megtalálja és legyőzze a szervezetemben az ellenséget. Ezek az apró „trükkök”, a meditáció és a zenehallgatás már nem egyszer kilendített a mélypontról. Ahogy telnek a napok, egyre inkább rájövök arra, hogy ha már egyszer erre a kényszerpihenőre kárhoztatott a betegség, meg kell próbálnom kiélvezni a „nyugdíjas lét” előnyeit. Amikor hazafelé tartok az orvostól, megtehetem, hogy leüljek egy padra, nézelődjek, hallgassam a madarak énekét. Ilyesmire nincs idő, ha az ember dolgozik. Ma már az apró dolgoknak is örülni tudok. Például annak, hogy elmúlik egy masszív rosszullét és újra van erőm kiporszívózni a lakásban, tenni-venni a kertben.

Mióta kapod az újfajta terápiát?

Április 11-én kezdődött a kezelés. Amikor beléptem a kezelőhelyiségbe, egy hölgy ült az egyik székben, a többi még szabad volt. Kipróbáltam az egyiket, a másikat, majd hirtelen ötlettől vezérelve behuppantam a hölggyel szomszédos székbe. Nagyon zaklatott volt, mert – mint mondta – rettegett attól, hogy ki fog hullani a haja. Idegessége miatt többszöri próbálkozás ellenére sem tudták megszúrni. Elkezdtünk beszélgetni, és kiderült, hogy sorstársak vagyunk: őt is méhnyakrákkal műtötték, vele is hajszálpontosan ugyanaz történt, mint velem. Tíz perc elteltével annyira megnyugodott és ellazult, hogy a nővérnek végre sikerült megszúrnia. De nem ő az egyetlen sorstársam, akivel megismerkedtem. Egy másik lány például, akinek a méhnyakrákja szintén a tüdejére adott áttétet, ma már olyan jól van, hogy talán megússza a további kezeléseket. Amikor ilyen eseteket látok magam körül, kezdem elhinni, hogy egyszer én is túljuthatok ezen a betegségen.

Az a legfontosabb, hogy bízni tudj a gyógyulásodban. Ahogy sok más betegnek reményt adtál, úgy saját magadban is hinned kell.

Igen, tudom, hogy ezt kell tennem. Amikor először voltam kórházban, a szomszédos ágyon fekvő hölgy egy napon azt mondta, hogy velem álmodott és egész éjjel értem imádkozott. Ajándékba kaptam tőle egy könyvet, amelynek a címe „Csodálatos gyógyulás”. Ez egy jel volt, és ahogy visszagondolok a betegségemre, egyre több hasonló momentum jut az eszembe. Minden egy irányba mutat: fel kell épülnöm, mert feladat vár rám. Sokan szurkolnak nekem, és a Ligában is számítanak a munkámra. A múltkor Magdika azt mondta, minél hamarabb szedjem össze magam, mert nagy szükségük van rám. Nem okozhatok nekik csalódást, hiszen ők a második családom…

Boromisza Piroska

Kategóriák: 1%Egyéb

Kapcsolódó bejegyzések

Egyéb

Ragadj tollat, ceruzát, ecsetet, készíts plakátot! – dohányzásellenes pályázati felhívás

„Ne vessz el a füstben, válaszd az életet!” címmel a Magyar Rákellenes Liga pályázatot hirdet az általános és középiskolások részére Bizonyára mindannyian tapasztaljátok környezetetekben az egyre terjedő egészségkárosító szokásokat. Sokan vannak, akik elszomorító módon önpusztító Olvass tovább...

Alapszervezetek

Taggyűlés és fürdés

A Gyöngyösi Alapszervezet beszámolója 2023. 06.05. Megtartottuk a nyári szünet előtti utolsó taggyűlésünket. Megbeszéltük az elmúlt hónap eseményeit. Köszöntöttünk három újonnan belépő tagunkat. Örömmel fogadtuk meghívott előadónkat,  dr. Nagy Juditot, akit kérdeztünk többek között a nyár Olvass tovább...

(A)mit tehetünk, (a)mit tehetek a rák ellen

Rákellenes Világnap 2017. (A)mit tehetünk, (a)mit tehetek a rák ellen – Társadalmi és egyéni felelősség

Rákellenes Világnap 2017. (A)mit tehetünk, (a)mit tehetek a rák ellen Társadalmi és egyéni felelősség Időpont: 2017. február 3. 11:00-13:00 óráig Helyszín: EMMI Egészségügyi Államtitkárság, 1051 Budapest, Arany János u. 6-8. VIII. emeleti nagyterem Program: 11:00-11:05 Olvass tovább...