A Magyar Rákellenes Charta 2016. május 5-én 11.00 órakor más rákellenes civil szervezetek támogatásával, a Magyar Színház szervezésében országos színházi egészségfejlesztési kezdeményezést indított útjára, amelynek célja, hogy a színházlátogató közösséget és rajtuk keresztül minél több embert elérjenek Magyarországon a rákbetegség megelőzésének fontosságára figyelmeztető üzenetükkel.

2015 októberében a Magyar Színház közönsége előtt a Chioggiai csetepaté előadás női szereplői feltűzték a rózsaszín szalagot, s ezzel a mellrák prevenció szükségességére hívták fel a figyelmet. Most továbbadják a stafétát, és az eddig a mozgalomhoz csatlakozó 50 színház és játszóhely közül Kern András színművész kisorsolta a következő házigazdát, a Szegedi Nemzeti Színházat.

Az eseményen jelen volt Szedlacsek Emília, az EMMI főosztályvezetője , Gáspár Kata, Kern András és Szűcs Sándor színművészek, valamint Eliza Bliss hegedűművész, mint jószolgálati egészségnagykövetek, dr. Borbényi Erika, a Semmelweis Egyetem holisztikus szemléletű onkológusa, Zalán János, a színház igazgatója és Sári Edina programvezető.

Zalán János, a Pesti Magyar Színház igazgatója elmondta, hogy a teátrum a magyar színházak közül elsőként állt a mellrák elleni kampány mellé és azóta is aktívan dolgozik abban, hogy lehetőségein belül felhívja a figyelmet a prevenció fontosságára. Emellett kiemelt jelentőségűnek nevezte, hogy ennek a munkának a “stafétáját” más magyarországi színházaknak is továbbadják.

A Nézőpontváltó program nemcsak a nőknek szól, hanem a férfiakra is gondoltak és a rákbetegség minden típusa ellen küzd úgy, hogy az üzenetközvetítés csatornájaként a színházat választja – hangsúlyozta Sári Edina. Az program honlapján egész évben praktikus és hiteles tanácsokat, cikkeket közölnek a rákbetegségekről, megelőzésükről, a betegekkel foglalkozó szervezetekről, de a színház világáról is tájékozódhatnak az olvasók.

http://www.nezopontvalto.hu

A Nézőpontváltó Rákellenes Színházi Staféta® programot támogató rákellenes szervezetek:

A rák ellen, az emberért, a holnapért! Társadalmi Alapítvány
Magyar Rákellenes Liga
Rákbetegek Országos Szövetsége
Magyar Hospice Alapítvány
Mályvavirág Alapítvány
Mellrákinfó Egyesület
Mellrákfórum – Nem vagy egyedül Alapítvány
Mellvéd Egyesület
Pink Bolero Egyesület
Van Holnap! Zsákos Alapítvány

http://www.mediaklikk.hu/video/ma-reggel-2016-05-06-i-adas-5/

Kapcsolódó bejegyzések

Események

Februári programajánló

Minden érdeklődőt szeretettel várunk! A programjainkon való részvétel ingyenes.  

Alapszervezetek

Alapszervezetek találkozója – Felsőtárkány, Szikla-forrás

2015. július 14-én a Magyar Rákellenes Liga Egri Alapszervezet és a Salgótarjáni  Alapszervezet immár ötödik alkalommal  tartotta közös  rendezvényét.  Egertől 10 km-re, a csodálatos környezetben fekvő Felsőtárkány Szikla-forrás volt a program helyszíne. A  rendezvényt megtisztelték Olvass tovább...

Alapszervezetek

A salgótarjáni Simonton csoport Bükkszentkereszten

Bükkszentkereszten jártunk a Regea Alapítvány projektindítóján Csodálatos napunk volt szombaton, április 23-án! J Az Regea Alapívány keretén belül működő egri Simonton klub meghívására lelkesen készültünk  Bükkszentkeresztre, már csak azért is, mert a kibővített klub keretén Olvass tovább...