A Magyar Rákellenes Liga Siófoki Alapszervezetének küldöttei is részt vettek 2016. április 08-án a már évente, hagyományosan megrendezendő Magyar Nemzeti Rákellenes Napon.

Az ünnepség mottója: Tartsd kezedben az irányítást, ha beteg vagy!

A megjelenteket Dr. Demeter Jolán elnök asszony köszöntötte, majd felolvasta Dr. Beneda Attila egészségügy politikáért felelős államtitkár helyettes erre az alkalomra szóló levelét.

Ezután előadásokat hallgattunk meg a következő előadóktól:
– Dr. Boér Katalin osztály vezető főorvos, Budapest Margit Kórház
– Dr. Cselik Zsolt osztály vezető főorvos, Veszprémi Kórház Sugárterápiás Osztály
– Kiss Anett szakpszichológus, Hatvani Kórház
– Dr. Halász Gyöngyi fül-, orr-, gégész, addiktológus, a Szombathelyi Alapszervezet vezetője

Ezt követően kerekasztal beszélgetés következett Csordásné dr. Juhász Judit moderálásával, melynek résztvevői voltak:
-Dr. Cselik Zsolt főorvos
-Csohánné dr. Kovács Anna, a Siófoki Alapszervezet vezetője
-Dr. Halász  Gyöngyi a szombathelyi alapszervezet vezetője és két tagjuk, Horváth László és felesége
-Kiss Anett pszichológus és az általa tartott foglalkozásokon résztvevő két Ligatag

Helyzetgyakorlatokkal folytatódott a program:
-A salgótarjáni alapszervezet tagjai azt a helyzetet mutatták be, amikor egy daganatos beteg kérésével, problémáival hozzájuk fordul.
-Az apci általános iskolások a 7 figyelmeztető jelre hívták fel a megjelentek figyelmét
-A pusztaszabolcsi gimnazisták a Mirigy átka c. előadásukat mutatták be nagy sikerrel
-Végül a debreceni Újjászületés Táncklub 4 hölgytagja táncának mondanivalója a daganatos betegség után is van élet és élni akarás volt.

Ezután dr. Demeter Jolán elnök asszony és Csordásné dr. juhász Judit,  a Szerkesztő Bizottság tagjai kiosztották a Magyar Rákellenes Liga 25 éves jubileumára készült könyvet azoknak a jelenlévőknek, akik valamilyen formában részt vettek annak megjelenésében. A könyvet méltatták:
– Prof. dr. Ottó Szabolcs, az Országos Onkológiai Intézet volt orvosigazgatója
-Prof. dr. Simon Tamás, a MRL volt elnöke, a könyv felelős szerkesztője
-Rozványi Balázs, a MRL gazdasági elnökhelyettese

Végül elnök asszony átadta  „Az év onkológusa – az én orvosom”  kitüntetést, a dr. Dollinger Gyula emlékérmet Prof. dr. Nyáry István részére.

Kapcsolódó bejegyzések

Alapszervezetek

Egészségnap a Balassagyarmati Börtön és Fegyház és a Rendőrség dolgozóinak

A Magyar Rákellenes Liga Salgótarjáni Alapszervezete a Nógrád Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Főosztályával egészségnapot szervezett 2017. november 15-én a Balassagyarmati Börtön és Fegyház és a Rendőrség dolgozóinak. A cél egy zömmel férfiakból álló munkahely elérése volt, Olvass tovább...

Alapszervezetek

Túl-súlyos problémák: az elhízás és napjaink divatdiétáinak veszélyei

A Balassi Bálint Megyei Könyvtárban 2016. szeptember 20-án a Magyar Rákellenes Liga Salgótarjáni Alapszervezete őszi nyitó klubrendezvényének témája az elhízás és a tartós túlsúly egészségünkre gyakorolt hatása volt. „Mindenkinek tudnia és értenie kellene, hogy mit Olvass tovább...

Alapszervezetek

Orvos-beteg találkozó Miskolcon – Téma: az intenzív terápia

Tisztelettel meghívjuk az érdeklődőket orvos-beteg találkozónkra 2017. május 30-án 15 órára, a Magyar Rákellenes Liga Miskolci Alapszervezet szervezésében. Téma: Az intenzív terápia Előadó: Dr. Nagy Géza PhD aneszteziológus főorvos, egyetemi docens, orvos igazgatóhelyettes Helyszín: Szabó Olvass tovább...