Március 22-én a Liga Központi irodájának, Gazdasági irodájának és Rákellenes Általános Szolgálatának munkatársai egy nagyon szép napot töltöttek el az Apci Alapszervezet meghívására.

A programon végigkísért bennünket Halmai László alpolgármester úr és az Apci Alapszervezet pár lelkes tagja is.

A program első részében a hatvani Grassalkovics Kastély vadászati kiállítását néztük meg szakavatott, fiatal vezetővel. A múzeumlátogatás után az apci Qualiform Zrt. társaságnál szervezett üzemlátogatást Gellénné Rezsnyák Erika, az Apci Alapszervezet vezetője. Először az üzem ebédlőjében kaptunk finom ebédet a Qualital Kft. jóvoltából, utána pedig az öntvény- és szerszámgyártás lépéseibe vezetett be bennünket Rigó Róbertné Andi, a Qualiform Zrt. nagyon lelkes humánpolitikusa. Nem mindennapi élményben volt részünk a vezetés alatt az öntvénygyártás rejtelmeit a főzés fázisaival is magyarázó vezetésben.

Az üzemlátogatás után a Közösen Apcért Egyesület vezetője, Hegedűs Gyula mutatta be diáin Apc nevezetességeit, történetét. Kifogyhatatlan történetei, szép régi képei közelebb vittek bennünket az egykori apci családok életéhez. Órákig tudta volna mondani még mindazt, amit feleségével és az egyesület többi tagjával összegyűjtöttek.

Köszönet az Apci Alapszervezet vezetőjének és tagjainak a meghívásért, a süteményekért.

Köszönet Szabó Zsolt fejlesztés- és klímapolitikáért, valamint kiemelt közszolgáltatásokért felelős államtitkár úrnak és Halmai László alpolgármester úrnak a vadászati kiállítás megtekintésének lehetőségéért.

Köszönet Szalay Erzsébetnek, a Qualital Kft. ügyvezető igazgatójának az ebédért.

Köszönet dr. Fehér Oszkárnak, a Qualiform Zrt. elnökének az üzemlátogatás lehetőségéért, Rigó Róbertnénak, a Qualiform Zrt. humánpolitikusának a lelkes, élvezetes kalauzolásért.

Köszönet Hegedűs Gyula úrnak a rendhagyó apci történelemóráért.

Kapcsolódó bejegyzések

(A)mit tehetünk, (a)mit tehetek a rák ellen

“Légy Tudatos” vetélkedő középiskolásoknak

Párizsban 2000. februárjában tartották az első rákellenes világkongresszust, ahol a résztvevők világméretű összefogásra szólító dekrétumot írtak alá a rák elleni küzdelemre. Azóta február 4. a Rákellenes Világnap. Sajnos világméretű probléma, hogy a rosszindulatú daganatos megbetegedések Olvass tovább...

Alapszervezetek

Nordic walking és OGYIk tagok közös kirándulása a Mátrában

A Hatvani Alapszervezet természetbarát tagjai 2019. szeptember 5-én a festői szépségű Mátrába kirándultak. Az újdonságnak számító Libegőre is felmerészkedtünk mi bátrabbak és a magasból gyönyörködtünk a tájban. Visszatérve Sástóra megpihentünk, majd elindultunk gyalog a kijelölt Olvass tovább...

Alapszervezetek

Bakonyszücsi kikapcsolódás

A Gyöngyösi Alapszervezet beszámolója Felejthetetlen hetet töltöttünk Bakonyszücsön a Katolikus Szeretetszolgálat Lelki Rehabilitációs Otthonban 2022. június 2 – június 9-ig. Bakonyszücs egy gyönyörű kis zsáktelepülés Veszprém megyében, amely a Magas-Bakony lábánál, a Bakonyalján fekszik, Bakonybéltől Olvass tovább...