2015. november 12-19-ig nagyon szép és tartalmas hetet töltöttünk Bakonyszücsön, a Daganatos Betegek Lelki Otthonában.

Kora délután érkeztünk meg, gyors elhelyezkedés után elsétáltunk a faluba, köszöntöttük a régi ismerőseinket, akik minden évben oly kedvesen fogadnak minket. Az első nap ismerkedéssel telt el.

A novemberi időjárás kedvező volt hosszabb kirándulásra, barangolásra. Szinte kora nyári időt fogtunk ki!

Az Otthon jóvoltából autóbuszos kiránduláson vettünk részt. Utazásunk első állomása Nagycenk volt. Nagycenk neve összeforrt a Széchenyi-családdal. Nagycenk és környéke a Széchenyi-család birtoka volt. Itt élt gróf Széchényi Ferenc, a Magyar Nemzeti Múzeum megalapítója, valamint fia, gróf Széchenyi István, “a legnagyobb magyar”. Egykori falujuk ma is méltó módon őrzi emléküket. Megtekintettük a Széchenyi Vasútmúzeumot, majd Magyarország egyik legszebb kastélyát, a Széchenyi kastélyt tekintettük meg.

Utunkat Sopronba folytattuk, sétáltunk a városban, felmentünk a Tűztoronyba, a lábunk alatt elterülő Sopron város csodálatos panorámájában gyönyörködtünk.

Megtekintettük az idén elkészült Tájházat is.

Csodás hét volt, fájt a búcsúzás, de vigasztalt a tudat, hogy jövőre ugyanitt találkozunk!

Lazányi Jánosné elnök

 

 

Kapcsolódó bejegyzések

Alapszervezetek

Jótékonysági csalamádé

A Siófoki Alapszervezet beszámolója Immár hagyományként kis csapatunk 2023.09.19-én segítséget nyújtott a Kiliti református egyház jótékonysági savanyúság eltevésén. A Máltai szeretszolgálat gyermek és felnőtt étkezéshez 2 mázsa zöldségből készítettük a finom csalamádét. A vacsoráról a Olvass tovább...

Alapszervezetek

Hatvani Egészségnap és Futófesztivál

A Hatvani Segítő Szolgálat beszámolója Időpont: 2025. április 5. A Hatvani Futófesztivál és Egészségnapon megmérettethették magukat kicsik és nagyok egyaránt. A rendezvény ideje alatt a DISZI – aulájában egészségmegőrzéssel kapcsolatos vizsgálatokat végeztek. Az esemény célja Olvass tovább...