A Magyar Rákellenes Liga Salgótarjáni Alapszervezet tagjai szeptember 15-22. között immár negyedik alkalommal közös táborozáson vettek részt Bakonyszücsön egri és miskolci barátaikkal.

“Sokan ismerősként üdvözöltük egymást, de az új táborozókkal is gyorsan barátságot kötöttünk a közös esti nyársalás alkalmával. Ezen az estén sokáig beszélgettünk, énekeltünk, mindig újabb és újabb dalok kerültek elő. Az Otthonnak hála gyönyörű kiránduláson vettünk részt. Megmásztuk a sümegi várat, be is barangoltuk minden zegét-zugát, gondos idegenvezetés mellett. Rövid utazáson megpihenve Badacsonyban álltunk meg újra. Akiben még volt elég erő és kitartás az megmászta a hegyet, és Szegedy Róza egykori présházának tornácáról csodálta a gyönyörű balatoni panorámát. Mások kihasználva a csodálatos időt csobbantak egyet a Balatonban, igaz csak térdig, mert a víz bizony már eléggé lehűlt. Néhányan egy pohár jóféle bor mellett beszélgettek. Kihasználva a remek, már-már nyárias időjárást az igazi csobbanás a pápai termálfürdőben történt. Ezt a napot rövid városnézéssel, fagyizással zártuk. A bakonybéli Szent Mauriciusz Monostor parkja, és a Borostyánkút szintén szerepelt a programjaink között, nem maradt el a már szokásos szentkúti torna sem. Vasárnap részt vettünk az istentiszteleten, ami már szintén hagyomány. Csendesebb napokon sokat sétáltunk a faluban, pihentünk a horgásztó partján, relaxáltunk, beszélgettünk, de előkerültek a közös játékok, sőt még a kártya is.

Hálásan köszönjük a Daganatos Betegek Rehabilitációs Lelki Otthonának hogy ismét lehetővé tette számunkra a testi-lelki feltöltődést, hogy törődtek velünk, hogy finomabbnál finomabb ételeket tettek elénk, és általában, hogy lesték minden kívánságunkat.”

Vitek Eszter csoportvezető

 

Kapcsolódó bejegyzések

Alapszervezetek

A Pilinyi Grill Fesztiválon is szűrtek a Magyar Rákellenes Liga Salgótarjáni Alapszervezet önkéntesei

A Tarjáni Szabadidősport Klub partnereként 2018.08.11-én Pilinyben részesei voltunk a falu kiemelt nyári  rendezvényének. A forró nyári nap ellenére sokan felkeresték a Liga standját.  A kulturális, gasztronómiai és szórakoztató események alatt hetvenöten vették igénybe a Olvass tovább...

Alapszervezetek

Gyalogtúra – Erdei séta a Mátrában

“Bármilyen tehetséged van, használd azt: az erdő is nagyon  csendes lenne, ha csak azok a madarak énekelnének  benne, akik a legjobban tudnak énekelni.” A gyalogtúrázók kis csapata friss levegőre vágyott, ezért 2016. augusztus 19-én célba vették Olvass tovább...

Alapszervezetek

Méhnyakrák elleni megmozdulás

A Hegyvidék Alapszervezet tagjai gyöngyöt fűztek a méhnyakrák elleni küzdelem szimbólumaként. Az elkészült karkötőket a nőgyógyászati betegeknek adják át.