A Magyar Rákellenes Liga Siófoki Alapszervezete idén is sétát és előadást szervezett az emlőrák elleni küzdelem jegyében

A Magyar Rákellenes Liga Siófoki Alapszervezete hagyományosan idén is, előadással egybekötött sétát szervezett a városban, 2014. október 10-én. A nagysikerű  előadást Trescsik Márta pszichológus tartotta „Út az emlőrák kialakulásáig” címmel a Kálmán Imre Kulturális Központban.

Az előadás után rövid készülődést követően több mint 60 fő – mint az a képeken is látható – sétált végig a városon rózsaszínű lufikkal, Liga-kitűzőkkel és  rózsaszínű sálakkal (a mellrák elleni küzdelem színe a rózsaszín). A séta közben a lakosságnak szórólapokat adtunk és felhívtuk a figyelmet az önvizsgálat és szűrés fontosságára. A városban éppen a 3. Halfesztivál programjai zajlottak, nagyon sok látogató volt, így sok ember figyelmét felhívhattuk a téma fontosságára. Az emberek érdeklődve figyelték kis csoportunkat, láthatóan öröm és mosoly volt a visszajelzésük. Abban reménykedünk, hogy célunk az idén is sikerült: sok embernek felhívni a figyelmét a mellrák elleni harcra  és a  megelőzés fontosságára.

Csohánné dr. Kovács Anna
elnök

 

Kategóriák: Egyéb

Kapcsolódó bejegyzések

Egyéb

Kár lenne, ha rák lenne – tudományos konferencia

A méhnyakrák megelőzése, szűrése és terápiája volt a témája a 150 fő részvételével megtartott konferencián.

Egyéb

Köszönet

A Magyar Rákellenes Liga Siófoki Alapszervezete ezúton is kifejezi hálás köszönetét azoknak a civil szervezeteknek és egyesületeknek, akik a 2013. november 29-én, Siófokon megtartott hagyományos Jótékonysági Vásáron részt vettek és adományaik egy részét szervezetünknek felajánlották. Olvass tovább...

Alapszervezetek

A Siófoki Alapszervezet karácsonyi üdvözlete

“Karácsony nem az ész, hanem a szív ünnepe. És a szív érzi, hogy azok is ott állnak veled a karácsonyfa körül, akiket a szemeddel nem látsz, és az eszeddel nem hiszel.”         Olvass tovább...