Az eső sem vette el a kedvét a klubtagoknak az összejöveteltől

Hívás klub (szalonnasütés helyett paprikás krumpli)

A klubtagok nagyon készültek már a hagyományos szalonnasütésre. Sajnos az időjárás előrejelzés vihart jelzett. Ezért úgy döntöttünk, a program nem marad el, de szalonnasütés helyett főzünk.
Május 15-én szakadó esőben érkeztünk (Gál Annamária, Kozempel Emőke, Dr. Babkáné Földesi Ilona, a Kovács házaspár), hogy előkészítsük és elkezdjük a főzést DMJV Polgármesteri Hivatal Pihenőházában. A szorgos kezek hamar meghámozták a krumplit és hagymát, majd megmosták és feldarabolták. Kovács Imre, egyik klubtagunk férje volt a főszakács. Két 10 literes lábasban főzte a paprikás krumplit.
Mire a résztvevők 11 óra után kezdtek gyülekezni, meg volt terítve, ásványvíz, poharak, savanyúság az asztalon. A rossz idő ellenére a helyieken kívül jöttek Mikepércsről, Vésztőről, Nyíregyházáról, Nyíradonyból is. (34 fő)
Még egy kis édes és sós sütemény és kávé is került az asztalra, amelyet a klubtagok hoztak.
Amíg a paprikás krumpli főtt, lehetőség volt baráti beszélgetésekre.
Közben a klubvezető ismertette az elkövetkezendő időszak programjait. Megbeszéltük az MRL Elnökség, választással kapcsolatos anyagát.
Végre elkészült az ebéd, amihez kenyér és csemege uborka is dukált. Nagyon ízlett mindenkinek Imre főztje, többen repetáztak is.
Az ebédet követőn minden jelenlevő klubtag 2 – 2 Béres cseppet kapott, amit nagy örömmel fogadtak.
Most is többen segédkeztek a mosogatásban, rendrakásban.
A klubfoglalkozás jó hangulatban 3/4 4-kor ért véget. Lassan az eső is elállt.
A sors iróniája, hogy mire hazaértünk kisütött a nap.

Következő tantermi foglalkozás: 2014. június 12. 15:00 óra
Helye: DE KK Onkológiai Intézet Sugárterápia Nem Önálló Tanszék I. emeleti szemináriumi terme

Kozempel Zsuzsa
Hívásklub vezető 

Kategóriák: Egyéb

Kapcsolódó bejegyzések

Egyéb

Kár lenne, ha rák lenne – tudományos konferencia

A méhnyakrák megelőzése, szűrése és terápiája volt a témája a 150 fő részvételével megtartott konferencián.

Egyéb

2014. 1%

Adószám: 19653417-2-43   Letölthető rendelkező nyilatkozat: 2013