„Kerekasztal beszélgetés a diagnózis és a terápia során felmerülő kérdésekről” címmel tartotta áprilisi klub rendezvényét a Magyar Rákellenes Liga Salgótarjáni Alapszervezete 16-án a Balassi Bálint Megyei Könyvtárban.

Sokszor, sokan járunk úgy, hogy betegségünkkel kapcsolatban nem kapunk választ a bennünk felmerülő kérdésekre: vagy azért mert nem mertük megkérdezni, vagy elfelejtettük megkérdezni, vagy ami a leggyakoribb, az egészségügyi személyzet terheltsége miatt erre sokszor nincs lehetőség. Így mintegy hiánypótlónak is szántuk a „kérdés-felelet” délutánt.
A meghívott szakértők dr. Ottmár Piroska háziorvos, Mihók Viktória pszichológus, dr. Deme Dániel onkológia osztályos orvos és Csali Szilvia a Fresenius Kabi Hungária Kft. képviselője voltak.
A mintegy százfős hallgatóság először az előzetesen begyűjtött kérdésekre kapott részletes választ. A kérdések igen sokrétűek voltak: kitértek a kockázati tényezőkre, a diagnosztikai és terápiás lehetőségekre, a kezelés során betartandó teendőkre az alultápláltság problémájára és a fájdalomcsillapításra egyaránt.
Ezután lehetőség volt a szakértőkkel egyénileg is konzultálni és feltenni kérdéseket.

Kategóriák: Egyéb

Kapcsolódó bejegyzések

Alapszervezetek

Tavaszi bőrfrissítés

A MRL Salgótarjáni Alapszervezet áprilisi Stresszoldó Klub vendége az AVON volt. A cég szakavatott képviselői tartottak elméleti és gyakorlati bemutatót a megjelent tagoknak. Lelki egyensúlyunkhoz a „külcsín” minősége, elfogadása fontos adalék. Senior korban különösen fontos Olvass tovább...

Egyéb

Kár lenne, ha rák lenne! – Rák Világnap – Hatvan

A méhnyakrák és megelőzése volt a téma a Hatvani Alapszervezet Rák Világnapi megemlékezésén

Alapszervezetek

Szeretetcsomagok átadása Mikulás napján

A MRL Salgótarjáni Alapszervezet önkéntesei hatodik éve készítenek  „szeretetcsomagokat a Szent Lázár Megyei Kórház Onkológia-Hospice és Sztroke Osztály fekvő és járó betegeinek és az osztályok  munkatársainak. A József Attila Művelődési Központ Klubtermében 2022. november 22-én Olvass tovább...