A Kerekharaszti Alapszervezet április 16-án szűrési napot szervezett az Önkormányzati Hivatalban. A méhnyakrákszűrést dr. Gulyás Zoltán  szülész-nőgyógyász onkológus  végezte, aki a hölgyeknél a mell- illetve a bőr vizsgálatára is sort kerített. A szájüregi szűrést dr. Guth Ilona fül-orr-gégész főorvosnál lehetett igénybe venni. Az idén második alkalommal szerveztünk a férfiak számára prosztataszűrést, amelyet háziorvosunk, dr. Jakab Lajos végzett és értékelte ki az eredményeket. Ezek mellett még igénybe lehetett venni a vércukor, vérnyomás, koleszterin és vérzsír méréseket is, amelynek eredményeit szintén háziorvosunk nézte meg és az eredmények alapján adott életmód tanácsokat. Örömünkre szolgál, hogy egyre többen felismerik a szűrések fontosságát a betegségek megelőzése érdekében és évről évre egyre több résztvevője van ezeknek a szűréseknek. Az idén 65 fő látogatott el hozzánk, s a férfiak száma is emelkedett. A résztvevőket szűrésekkel  kapcsolatos szórólapokkal is elláttuk.

Szeretném megköszönni a szűrésben résztvevők munkáját, akik szabadidejüket feláldozva hozzájárultak programunk sikeréhez. Köszönet illeti az Önkormányzati Hivatal dolgozóit, akik biztosították számunkra a helyszínt, s a gördülékeny munkát. Önkormányzatunk anyagilag is támogatta ezt a programot, amiért

szintén köszönettel tartozunk.

Luklíder Jánosné

Kapcsolódó bejegyzések

Alapszervezetek

Emléktábla avatás Monspart Sarolta emlékére

A Magyar Rákellenes Liga Hatvani Alapszervezet OGYIK természetjáró tagjai is részt vettek 2023. április 24-én a Monspart Sarolta halálának 2. évfordulójára rendezett megemlékezésen a Normafánál. Emlékére emlékfát ültettünk, emléktáblát avattunk, majd közös sétán és futáson Olvass tovább...

Alapszervezetek

II. Országos Gyalogló Mentornap

Időpont: 2019. november 15. Helyszín: Novotel Budapest City Országos Gyalogló Mentornap klubvezetők részér A Magyar Rákellenes Liga Hatvani Alapszervezet OGYIK vezetőjeként meghívást kaptam a II. Országos Gyalogló Mentornapra. „A győztesek soha nem adják fel!” – Olvass tovább...

Alapszervezetek

Kézilabda meccsen a Gyöngyösi Alapszervezet tagjai

Alapszervezetünk hűséges támogatója a Gyöngyösi Kézilabda Klub HE-DO B. Braun Gyöngyös NB I.-es felnőtt férfikézilabda csapatának a Dabas elleni mérkőzésén szurkolt néhány tagunk szeptember 17-én. Az utolsó pillanatig kiélezett találkozón a „gyöngyösi farkasok” egy gólos Olvass tovább...