A Magyar Rákellenes Liga Salgótarjáni Alapszervezete 2016. április 5-én szakmai továbbképzést szervezett a Szent Lázár Megyei Kórház Konferenciatermében. A programon a szervezet önkéntesei vettek részt valamint a Kanizsai Dorottya Szakközépiskola tanulói közül szaktanáruk vezetésével 22-en.

A rendezvény célja az volt, hogy önkénteseink tájékozottak, naprakészek legyenek, hogy az érintetteknek, hozzátartozóiknak és a hozzájuk forduló érdeklődőknek hiteles információt tudjanak adni.

Az elnöki köszöntő és bevezető gondolatok után először Katkó Orsolya a Kormányhivatal Népegészségügyi Főosztály munkatársa  „A szűrések jelentősége, szervezett és egyéni szűrések” címmel tartott előadást, majd Strommer Pálné a MRL elnökségi tagja, a Lelkisegély Szolgálat vezetőjének összefoglaló előadását hallhattuk  „Lelki támogatás, segítő beszélgetés, önsegítő csoportok” címmel, végül Bialkó Zoltánné a kórház esélyegyenlőségi referense „Betegjog a gyakorlatban, korlátok és lehetőségek” című előadása hangzott el. Minden előadás után mód volt kérdések felvetésére, amellyel a jelenlévők aktívan éltek is..

Az ebédszünetet követően Bialkó Zoltánné a szociális ellátórendszerbe adott betekintést és az előadások összegzésére, valamint néhány tisztázatlan kérdés megvitatására került még sor.

Kapcsolódó bejegyzések

Alapszervezetek

Rózsaszín szalagban a Sárbogárdi Posta dolgozói

A Magyar Rákellenes Liga Sárszentágotai Alapszervezete kezdeményezésére októberben a Sárbogárdi Posta kollektívája a remény rózsaszín szalagjának viselésével fejezi ki elkötelezettségét a mellrák elleni küzdelem mellett.

Alapszervezetek

Melanóma szűrés Egerben

Szervező: Magyar Rákellenes Liga Egri Alapszervezete Helyszín: Civil Közösségek Háza Ideje: 2022. július 18., 10-15 óráig Résztvevők: tagság Létszám: 23 fő Program célja : a bőrrák megelőzése Címe: Melanóma szűrés A beszámolót készítette: Bak Imréné Olvass tovább...

Alapszervezetek

Közgyűlés, küldöttek választása Gyöngyösön

Június 7-én megtartottunk a 2021 évi első taggyűlésünket kint a szabadban. Nagyon örültünk egymásnak, már régen találkoztunk a koronavírus járvány miatt. A taggyűlésen megbeszéltük a június 15-én tartandó választások menetét és a beszámolókat, valamint a Olvass tovább...