Február 11-én egymás után érkeztek a klubtagok az Evangélikus Templom Gyülekezeti termébe finomabbnál finomabb sós, édes süteményekkel, egyéb finomságokkal. Az időjárás kedvezőre fordult, így jóval többen (38 fő + a fellépők) jöttek el, mint előző évben.
Kozempel Zsuzsa klubvezető köszöntötte a megjelent klubtagokat. Ezt követően bemutatta a Thaly Kálmán utcai óvoda Mókus csoportját és Tóth Kató Tünde óvodapedagógust. Évek óta ennek az óvodának a csoportjai adnak műsort, így már a bevonulásnál is nagy taps fogadta őket.
A 8 óvodás 4 kislány és 4 kisfiú humoros farsangi műsorral kedveskedett a megjelenteknek. Műsoruk most is mosolyt csalogatott a klubtagok arcára. Nagy tapssal köszönték meg azt.
A foglalkoztató könyvet az óvodások most is örömmel fogadták. Az óvónő nagy mesemondók 50 meséjéről szóló könyvet kapott, ami segíti a mindennapi munkájában.
Benes Lászlóné és Kozempel Zsuzsa a „Rondasági adó „c. jelenetet adták elő, megnevettetve a klubtagokat. Ezt követte Baloghné Elek Marianna vidám Kórházjelenete. Mind hárman a Postás nyugdíjas klub tagjai is. Benesné és a klubvezető farsangi versekkel és viccekkel nevetette meg a jelenlevőket. Néhány jó hangú klubtag énekelni kezdett, ami valamennyi résztvevőre átragadt. Igazán jó farsangi hangulat kerekedett.
Végül terített asztal várta a résztvevőket, és baráti beszélgetés közben elfogyasztották a finom süteményeket, kávét, bort.
A klubfoglalkozás ismét jó hangulatban a kora esti órákban ért véget.
Köszönet érte Réz-Nagy Zoltán igazgató lelkésznek, hogy rendelkezésünkre bocsátották helyiségeiket és a gyülekezet részéről Novák Dezsőnének az előkészítő és lebonyolító munkában nyújtott segítségért.

Következő klubfoglalkozás: 2016. március 10. 14:00 óra
Evangélikus Templom Gyülekezeti terme, Debrecen, Miklós u. 3.

Kozempel Zsuzsa
MRL Hívás klubvezető

Kapcsolódó bejegyzések

Alapszervezetek

Megelőzni jobb, mint gyógyítani!

A Magyar Rákellenes Liga 1993-tól kezdve évente megrendezi a Nemzeti Rákellenes Napot április 10-én, dr. Dollinger Gyula (1849-1937) sebészprofesszor, egyetemi tanár születésnapján. Dr. Dollinger Gyula nevéhez fűződik a rák-regiszter kialakítása, amely a hazai megbetegedések tudományos Olvass tovább...

Alapszervezetek

Nyíregyházán jártunk és csodákat láttunk

A MRL Salgótarjáni Alapszervezet Stresszoldó Klubjának tagjai 2017. július 31-én Nyíregyházára kirándultak. A huszonegy fős csapat unokákkal, gyerekekkel is bővült, hiszen a programban két olyan hely szerepelt úticélként, ahol a gyerekek kedvencei megtalálhatók: a LEGO Olvass tovább...

Alapszervezetek

„Kihívások Napja” Felkészülni! Rajt! Egészségre fel!

A Miskolci Segítő Szolgálat beszámolója A mai programunk  szervezésének  célközönsége  a középiskolások fiatalok voltak, a Miskolci SZC Szentpáli István Kereskedelmi és Vendéglátó Technikum és Szakképző Iskola tanulói. A helyszínt a varázslatos Bükk hegység adta. Programunk rámutatott arra, hogy Olvass tovább...