Szent II. János Pál pápa kezdeményezésére 1993-tól február 11. a Betegek Világnapja. A világnap célja, hogy „Isten egész népe kellő figyelmet szenteljen a betegeknek, segítse elő a szenvedés megértését”. 

A MRL Salgótarjáni Alapszervezet negyedik alkalommal szentmisére, közös imádkozásra invitálta a hívőket, betegeket, önkéntes segítőket, hozzátartozókat  Salgótarjánban, a Kisboldogsszony Római Katolikus templomba.

Az ünnepi szentmise főcelebránsa most is, mint kezdetektől, Varga András esperes plébános atya volt. András atya személyes hangvételű, gondolatindító. cselekvésre buzdító meleg szavai minden jelen lévőt megérintettek.

A közös ima, az ünnepi liturgia felemelő szépségéhez hozzájárult a Dénes Mártika hitoktató vezette hangszeres-énekes kíséret, amely még meghittebbé tette a mise élményét.

A betegek világnapja valójában nemcsak imára és a szenvedőkhöz való odafordulásra hív, hanem arra is, hogy Isten népe, az egészségügyi intézményrendszer és a civil társadalom nyitottá váljon egy új, közös együtt haladásra. 

Hálás köszönet András atyának, Dénes Mártikának, a zenészeknek, a hittanos gyerekeknek és Mindenkinek, aki hozzájárult ehhez a felemelő miséhez!


0 hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Kapcsolódó bejegyzések

Alapszervezetek

Ne cigizz, inkább biciklizz!

Jöjjön el a Magyar Rákellenes Liga Szekszárdi Alapszervezet és a Tolna Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság közös rendezvényére 2016. október 8-án. A program a Prométheusz Parkban és a Babits Mihály Kulturális Központban lesz. Tartson velünk a bringatúrán Olvass tovább...

Alapszervezetek

Gyöngyök Gyöngyösön

Gyöngyfűzés 2023. január 16.  Ebben az évben január 23 és 29 között 17. alkalommal kerül megrendezésre az Európai Méhnyakrák Megelőzési Hét, melyet Magyarországon tízedik alkalommal szervez meg a Mályvavirág Alapítvány. A kampány célja, hogy felhívja Olvass tovább...

Alapszervezetek

Sportolj, mozogj, így nagyobb eséllyel megúszhatod!

2020-07-13 A Magyar Rákellenes Liga elnöke, Rozványi Balázs 2018-ban meghirdette az ÖRÖKMOZGÓK programot, amelynek a Salgótarjáni Alapszervezet a kezdetek óta lelkes követője, részese. Idén július 4-12. között az „Örökmozgók Hetében” a Tarjáni Szabadidősport Egyesülettel közösen Olvass tovább...