A Magyar Rákellenes Liga Hatvani Alapszervezet 25 tagja, 8 napot töltött a Katolikus Szeretetszolgálat Lelki Rehabilitációs Otthonában, 2024. június 6-13-ig.

Úgy, mint előző évben, alig vártuk, hogy különböző terápiás foglalkozásokon vehessünk részt, pl. zeneterápián, kézműves foglalkozáson, tornán, pszichológus programján. Aki pihenni, olvasni szeretett volna, vagy túrázáson szeretett volna részt venni, arra is volt lehetőség. A gyönyörű természeti környezet lehetőséget nyújtott a kirándulásokra, sokan vették igénybe az egy alkalomra nyújtott ingyenes élményfürdőt, mások az intézmény falain belül beszélgetéssel, egymás megismerésével töltötték el az időt a felújított otthon csodálatosan szép és kényelmes környezetében.

Köszönjük az intézmény dolgozóinak a szerető gondoskodását, vendéglátást!

Lazányi Jánosné elnök

Kapcsolódó bejegyzések

Alapszervezetek

Nőkről Nőknek – Előadás és fehérnemű bemutató Borsodnádasdon

november 7-én tartottuk a „Nőkről Nőknek” szóló programunkat. A már szokássá vált kulturális műsorral kezdtünk, ahol a Montázs Mazsorett csoport táncában gyönyörködhettünk, majd egy verset hallottunk a NŐ-ről. Ezután Dr. Tóth Lászlóné, a Budapesti Anita Olvass tovább...