Közel 5500 lépés – közel 50 fő sétált a VILÁGSÉTÁN 2024. január 14-én 15 és 16 óra között Mezőberényben.
A Magyar Rákellenes Liga mezőberényi alapszervezete csatlakozva a negyedik alkalommal meghirdetett felhíváshoz évről-évre egyre több városlakót tud megmozgatni.
A város főteréről elindulva a református templom megkerülésével a Szlovák Közösségi Házig sétálva kellemes időben tették meg a távolságot a résztvevők. Szinte percre pontosan 1 órát sétáltak és zárták a kört Szlovák Közösségi Házban egy meleg teával.
A VILÁGSÉTÁN a magánszemélyek mellett többek között a Szlovákok Szervezete, a Városi Bölcsőde munkatársai, a Városi Nyugdíjas Klub és a doTerra Közösség is képviseltette magát. Ez utóbbi kis csapat apró meglepetéssel is meglepte a jelenlévőket és természetes illatanyaggal hívta fel a megelőzésre, az egészséges életmódra a figyelmet. Köszönjük!❤
A séta egy globális kezdeményezés a rákos betegek, túlélők és családjaik támogatására, valamint a rákkutatásra szánt pénzgyűjtésre, valamint figyelemfelhívás a szűrővizsgálatok fontosságára. Az adománygyűjtéssel az előzetesen kiválasztott tizennégy nemzeti betegszervezetet támogatják, amelyek közé idén is bekerült a Magyar Rákellenes Liga, a tavalyi kiemelkedő magyar részvételnek köszönhetően.
Minden ország egyórás időt kapott a sétákra, és ezeknek az óráknak a kombinációja a világon egy teljes 24 órás napnak felel meg.
Ez egy 24 órás „kör” lesz a végén, amely szinte minden időzónát felölel.
Köszönjük a résztvevőknek a sétát!

Kapcsolódó bejegyzések

Alapszervezetek

Beszámoló a Mellrák Elleni Figyelemfelkeltő Rendezvényről és a Legyél Te is Movember programról

MRL Tabi Alapszervezet Tabon 2019.10.04-én rendeztük a mellrák elleni figyelemfelkeltő sétát, mely ismét a tabi Uszodától indult, majd az Evangélikus Gyülekezeti Házban folytatódott kötetlen beszélgetés formájában. Rendezvényünket megtisztelte Winkler Violetta, aki megnyitotta az eseményt és Olvass tovább...

Alapszervezetek

Összefogás az egészségünkért

A Magyar Rákellenes Liga Salgótarjáni Alapszervezete a Balassi Bálint Megyei Könyvtár felkérésére 2015. október 7-én a 10. Országos Könyvtári Napok rendezvénysorozatának keretén belül egész napos programot szervezett ”Összefogás az egészségünkért” címmel. A délelőtt folyamán forgószínpad Olvass tovább...

Alapszervezetek

Adventi készülődés Kerekharaszton

A Kerekharaszti Alapszervezet az idén is csatlakozott az Önkormányzat által szervezett Adventi készülődéshez. Ezen a délután gyönyörű karácsonyi díszeket készíthettek a jelenlévők. A Liga tagjai pedig finom mézeskaláccsal és forró teával vendégeltek meg mindenkit. Egy Olvass tovább...