A Magyar Rákellenes Liga Hatvani Alapszervezet tagjai egy csodás hetet töltöttek május 16-23-ig a Daganatos Betegek Lelki Rehabilitációs Otthonában.

Nagy szeretettel fogadtak az Otthon munkatársai, mindent megtettek azért, hogy jól érezzük magunkat ottlétünk alatt!

Különböző terápiás foglalkozásokon vehettünk részt pl. zeneterápián, kézműves foglalkozáson, tornán, és újdonság volt, most első alkalommal, egy kedves rendőrnő is tartott előadást a biztonságról. Volt, aki túrázáson szeretett volna részt venni, arra is volt lehetősége, de volt, aki a környék nevezetességeinek megtekintésével töltötte idejét vagy éppen csendes pihenésre vágyva elvonult.

A gyönyörű természeti környezet lehetőséget nyújtott a kirándulásokra, felejthetetlen túrán vettünk részt Bakonybélben, meghallgathattuk a csodás harangjátékot! Egy másik csapatunk inkább választotta és ellátogatott a pápai élményfürdőbe.

Köszönjük szépen az Otthon vezetőjének és munkatársainak,hogy testileg, lelkileg kipihenve, feltöltődve érkezhettünk haza!

Lazányi Jánosné elnök

 

 

Kapcsolódó bejegyzések

Alapszervezetek

Betegek Világnapja – mise Nagyatádon

A Betegek Világnapja alkalmából szentmisét mutatott be Sándor László plébános a Nagyatádi Szent Kereszt Plébániatemplomban, a mise közben kiszolgáltatta a betegek kenetét és szívhez szóló gondolatokkal bocsátotta útjára a híveket.

Alapszervezetek

Balesetmegelőzési előadás Szekszárdon

A Magyar Rákellenes Liga Szekszárdi Alapszervezetének vezetője személyes meghívást kapott a fenti elnevezésű rendezvényre Szekszárd Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztály Vezetőjétől: Kerekes Márk rendőr százados úrtól Póta Diána rendőr hadnagy statisztikai adatok ismertetését követően Kerekes Márk rendőr Olvass tovább...

Alapszervezetek

Mit egyek, hogy jól legyek? – januári előadás Egerben

Az Egri Alapszervezet szeretettel várja az érdeklődőket 2018. január 9-én, kedden 13 órakor a  Markhot Ferenc Kórház Refektóriumában. Előadó: Hasillóné Fülöp Edit dietetikus Téma: Táplálkozási javaslatok daganatos betegeknek