1996 óta van módja arra a hazánkban személyi jövedelemadót fizetőknek, hogy a befizetett összeg 1+1 százalékáról, közvetlenül rendelkezzenek. 1%-ot a bejegyzett egyházaknak még a második egy százalékot civil szervezeteknek adhatja az, aki adóbevallása mellett az erről szóló nyilatkozatot is kitölti. A civil szervezetek közül a NAV listáján szereplők jogosultak ennek az összegnek a fogadására, a Magyar Rákellenes Liga a kezdetektől szerepel a támogathatók listáján, így sok tapasztalat gyűlt össze a szervezetnél. A Liga 1990-ben jött létre, több mint 30 éve dolgozik a magyar betegekért. A személyi jövedelemadó felajánlás kapcsán Rozványi Balázs elnököt kérdeztük.

  • Rögtön egy anyagias kérdéssel kezdek, mire elég az az összeg, ami befolyik az 1 százalékos felajánlásokból?
  • Az összeg évről-évre más és más. Így mi inkább azt számoltuk ki, hogy egy-egy személy támogatása mire elég. Úgy kalkuláltunk, hogy mindenki, aki a Magyar Rákellenes Ligának adja a személyi jövedelem adója egy százalékát az lehetővé teszi, hogy az érintettekkel közvetlen kapcsolatban lévő Segítő Szolgálataink 2 órán át fenn tudják tartani szolgáltatásaikat. Ahhoz képest, hogy a felajánlás néhány perc, a segítő szolgáltatások életeket menthetnek a finanszírozott két órában.
  • Ha már szóba kerültek az irodák, érdemes volna megemlíteni hol működnek.
  • A budapesti mellett Hatvanban, Miskolcon és Debrecenben is van ilyen irodánk, ahol lelkisegély szolgálat, tanácsadás és támogató beszélgetések várják az érintetteket. A tapasztalatok átadása és a meghallgatás mindig jól jön a betegeknek és a családtagjaiknak is. Ez az egyik olyan fórumunk, ahol közvetlen, személyre szabott segítséget kaphatnak.
  • Az egyik?
  • Igen, hiszen az irodák mellett országszerte 37 alapszervezetünk és 89 klubunk is működik. Megjegyzem ezek sem működhetnének a személyi jövedelemadó felajánlások nélkül, hiszen sokszor a helyi programok támogatására is forrásokat kell teremteni. Akár kézműveskednek, akár kirándulnak, költségek mindig vannak.
  • Fontos része tehát a költségvetésnek a befolyt felajánlás. Így volt ez mindig?
  • Sőt! A kétezres évek elején sokkal nagyobb összeg érkezett innen. Kevesebb szervezet volt, a kampányok sem voltak ilyen erősek és a törvényi háttér miatt a betegek gyógyszertámogatásában is szerepet tudtunk játszani, méghozzá úgy, hogy közvetlen kapcsolatban voltunk a segítségre szorulókkal, így sokkal egyszerűbben és hatékonyabban tudtuk felhívni a figyelmet a szervezet támogatásának lehetőségére. 2005 óta folyamatos a csökkenés, az elmúlt két évben volt egy kis emelkedés, de a rendelkezők száma sajnos csökkent. .
  • Mi a másik ok?
  • Azok, akik veszik a fáradtságot és kitöltik a felajánláshoz szükséges nyilatkozatot azt üzenik nekünk, hogy fontos a munkánk, látják az igyekezetünket, ismerik céljainkat és egyetértenek velünk. Ez a támogatás legalább annyira fontos nekünk és persze az érintett családoknak is, mint az anyagi. Így nagy öröm, ha nő azok száma, akik így gondolkodnak.
  • Milyen nehézségeket tapasztaltak a felajánlásoknál?
  • Az online nyilatkozatok bevezetése, a NAV által közölt adatok alapján, visszavetette a felajánlási kedvet. 2017-ben közel harmadával esett vissza a számuk. Ezen igyekszünk segíteni, hiszen a klubok és irodák mellett a honlapunkon található elérhetőségeinken (e-mail, telefon) vagy akár a Messengeren keresztül is lehet minket kérdezni, segítünk, ha valaki elakad ebben a folyamatban. Sőt csináltunk egy, a lépéseket bemutató videót is arról, mit hol lehet megtalálni, hova kell beírni az adatokat. Idén a családoknak visszaadott személyi jövedelemadó miatt is kialakult egy bizonytalanság. Sokan úgy vélik, hogy mivel visszakapták az összeget, ezért nem ajánlhatják fel. De ez nem igaz! A bevallást és a nyilatkozatot is ki kell tölteni és az állam a felajánlott összeget, akkor is, ha a befizető visszakapta, át fogja utalni a támogatni kívánt szervezetnek. Nagyon fontos, hogy erről mindenki tudjon!

Ha Ön is szeretne támogatni a Magyar Rákellenes Liga munkáját, akkor ajánlja fel személyi jövedelemadóját!

Magyar Rákellenes Liga
Adószám: 19653417-2-43

Az adózás menetéről itt található információ:
https://rakliga.hu/1szazalek/

Kategóriák: Egyéb

Kapcsolódó bejegyzések

Egyéb

Szembe merünk-e nézni a rákkal?

Sajtótájékoztató és figyelemfelhívó kampány szerveztünk a MOM Park Bevásárlóközpontban és az ALLEE-ban, a Rák Világnapja alkalmából. A tanulságokról a szervező Bajor Bea, a Budapesti Segítőszolgálat vezetője számol be.

Egyéb

Hívunk, jöjj, mert késve késő! Október a mellrák elleni küzdelem hónapja.

Az időben felfedezett mellrák jó eséllyel gyógyítható. Programjainkról itt tájékozódhat.