A Gyöngyösi Alapszervezet beszámolója

Az Európai Méhnyakrák Megelőzési Hét (január 23-29.) keretein belül rózsaszín gyöngyből (a HPV elleni küzdelem és megelőzés szimbóluma) karkötőket fűztünk, melynek egy része január 25-én átadásra került a gyöngyösi Bugát Pál Kórház Szülészeti-nőgyógyászati osztályán.

Kis csapatunkat Weisz Péter főigazgató, Dr. Assani Omar orvosigazgató, Dr. Watti Jezdancher orvosigazgató-helyettes, Dr. Pap Zoltán osztályvezető főorvos, Gyurkóné Tábi Gyöngyi főnővér és végül, de nem utolsósorban T. Bokros Mária sajtóreferens fogadta. 

Dr. Assani Omar orvosigazgató elmondta, hogy rendkívül fontos a rákmegelőzésben a figyelemfelhívás és ezért a tevékenységért köszönetet mondott a Magyar Rákellenes Ligának, hiszen ez a betegség megelőzhető valamint gyógyítható, ha időben kiderül. A cél az, hogy minél több ember életét megmenteni, és ezért nagyon fontosnak tartja a Magyar Rákellenes Ligával való együttműködést. A Bugát Pál Kórház fennállásának 185. évfordulóját ünnepli idén, melyet hasonló akciókkal (többek között: emlővizsgálat és különböző szűrések fontosságának hangsúlyozása) tesznek emlékezetessé a Magyar Rákellenes Liga Gyöngyösi Alapszervezetével közösen. (Ennek részleteit a következő taggyűlésen T. Bokros Mária sajtóreferens ismerteti)

Dr. Pap Zoltán a szülészeti-nőgyógyászati osztály osztályvezető főorvosa is kiemelte a figyelemfelhívás szükségességét valamint azt szeretnék elérni, hogy ne féljenek a szülők beoltatni a 13-14 éves gyermekeiket a HPV ellen, hiszen bizonyítottan nincs káros hatása, de megvédi a szervezetet.

A karkötőket itt a kórházban a szülésen már túlesett anyukáknak ajándékoztuk, ami majd emlékezteti őket arra, hogy járjanak el szűrővizsgálatokra.

Az eseményt figyelemmel kísérte a Heves Megyei Hírlap két munkatársa is.

Tóth Lászlóné
a MRL Gyöngyösi Alapszervezet elnöke

Kapcsolódó bejegyzések

Alapszervezetek

RSOE gyaloglás és beszámoló értekezlet Szekszárdon

RSOE (Rádiós Segélyhívó és Infokommunikációs Országos Egyesület)                               RSOE 2021. évi beszámoló értekezletén 71465.Várdomb, Körtefa vendégházban megtartott értekezletén a Magyar Rákellenes Liga Szekszárdi Olvass tovább...

Alapszervezetek

Gyöngyösi februári programok

2024.02.05. Taggyűlés A mai taggyűlésünkön a a Rákellenes Világnapról emlékeztünk meg. Fontos számunkra a figyelem felhívás a szűrések fontosságára. Saját példánkon keresztül bemutatni, hogy a gyógyulás után is egészségesen élünk. Kiosztottuk a március negyedikén megtartandó Olvass tovább...

Borsodnádasdi Alapszervezet

Kirándulás Tokajba

Borsodnádasdi Alapszervezet Az idei kirándulásunkat 2019. június 29-re terveztük, amit már sokan vártak. Reggel 7 órakor indultunk Tokaj felé – egy Miskolci pihenőt beiktatva – így 11.30-ra Tokajba értünk. Ott már várt a városnéző kisvonat, Olvass tovább...