Békében, szeretetben töltöttünk el egy szép, karácsonyi hangulatot árasztó délutánt december 17-én, a Hatvani Alapszervezet megjelent tagjaival, vendégeivel.

A karácsonyi ünnepségen Horváth Richárd polgármester köszöntőjében kiemelte: a találkozón egy jól működő közösség összetartó erejét érezhették a vendégek. A szervezet legfőbb feladata, hogy megtanítsa, egy komoly betegség után is lehet pozitívan és boldogan élni.

Az ünnepi program keretén belül a Magyar Rákellenes Liga vezetősége nevében Rozványi Balázs elnök úr köszöntötte az alapszervezet tagjait, majd megköszönte az önkéntes segítők egész éves áldozatos munkáját.

A karácsonyi műsorcsokorban Darabos Lili előadásában az Abigél című musicalből a Karácsony esti dalt hallhatták a résztvevők, majd a Naplemente Nyugdíjas Klub Kultúrcsoport karácsonyi műsora következett, ezt követően Várhegyi Ferencné szép karácsonyi éneke varázsolta még szebbé ünnepünket, majd Mészáros Lászlóné előadásában Aranyosi Ervin Legyen a karácsony is szép című verség hallhattuk. Műsorcsokrunkat Kondek Zsolt gitárszólója zárta.

Csodálatos hangulatban, közös karácsonyi dalok éneklésével, halk zene kíséretével, beszélgetve telt el a délután.

Lazányi Jánosné
elnök

 

Kapcsolódó bejegyzések

Alapszervezetek

Adventi rendezvény Egerben

A Magyar Rákellenes Liga Egri Alapszervezet december 11-én, az év utolsó klubnapján, bensőséges ünnepi ADVENTI rendezvényre hívta tagjait. A  Tinódi Sebestyén Tagiskola negyedik osztályos tanulóinak zenés, táncos műsora, valamint a csengettyűsök csodálatos harangjátéka, éneke lenyűgözte Olvass tovább...

Alapszervezetek

Gyógyító erőt adó utak

2019.november 18-án tartottuk „Gyógyító erőt adó utak” című évzáró programunkat. Bevezetőként Cseh Béláné mondott karácsonyi verset és mesélt egy történetet, majd Fodorné Vincze Anna klinikai szakpszichológus ismertetett velünk gyógyulást segítő lehetőségeket vetítéssel egybekötve. Ezután következett Olvass tovább...

Alapszervezetek

Kéménytüzek és szén-monoxid mérgezések

A Magyar Rákellenes Liga Szekszárdi Alapszervezet tagsága és meghívott vendégei számára három különböző szakterület neves szakembereit kértük fel előadás megtartására. Az építész szakember az előadásában beszélt a tűzterek kialakításáról a kémények, füstelvezetőkkel kapcsolatos veszélyhelyzetekről, a Olvass tovább...