Biciklis megemlékezést, figyelemfelhívó kerekezést tartottunk a Limfóma Világnapja (09. 15.) alkalmából Gyöngyösön a Fő téren szeptember 23-án, immár negyedszer.

Nagy örömünkre idén is rangos vendéggel, a Magyar Rákellenes Liga elnökével, Rozványi Balázzsal az élen kerekezett az összegyűlt csapat városunk főterén.

A részvevők között üdvözölhettük a Mátra Biker Sport Klub néhány tagját, valamint a felhívásra civilek is eljöttek.

Tóth Lászlóné az MRL Gyöngyösi Alapszervezet vezetőjének köszöntője után Rozványi Balázs elmondta, hogy a figyelemfelkeltés nagyon fontos. A limfóma azaz a nyirokszövet daganatos megbetegedése rejtőzködő betegség, korai felismerésének szakaszában azonban gyógyítható.

E betegség jelképes színe a zöld, így a résztvevők, köztük a gyalogosok is, zöld színbe öltöztek (póló, zöld szalag a nyakban vagy a fejen) szolidaritásuk jeléül.

Rendezvényünket a Gyöngyösi TV is megtisztelte, melyet ezúton is köszönünk!

Tóth Lászlóné
a MRL Gyöngyösi Alapszervezet elnöke

Kapcsolódó bejegyzések

Alapszervezetek

Magyarországi Pszichiátriai Gondozók Regionális Egyesületének Északkelet-Magyarországi Régió 2019 tavaszi régióértekezlete

Időpont: 2019. május 31. Helyszín: Mátrafüred május 31-én az a megtiszteltetés ért, hogy mint a MRL Hatvani Alapszervezet elnöke és Segítő Szolgálat vezetője, a mai rendezvényen bemutathattam a Magyar Rákellenes Liga működését, terveit, célkitűzéseit. Előadások: Olvass tovább...

Alapszervezetek

Rózsaszín séta után KÉK séta Pusztaszabolcson

Idén először lesz KÉK séta Pusztaszabolcson! 2016. november 12-én 9:00 órára várnak minden érdeklődőt a Városháza parkolóban, hogy csatlakozzanak a Movember mozgalomhoz.

Alapszervezetek

Séta a mellrák megelőzéséért – Tiszafüreden

A Tiszafüredi Alapszervezet október 28-án hatodik alkalommal szervezte meg rózsaszín szalagos sétáját a mellrák elleni küzdelem jegyében. Kovácsné Fórizs Emese elmondta, hogy a séta azért indul a Piac térről, mert a szűrőbusz itt áll, várja Olvass tovább...