A hónap első napján csodálatos időt töltöttünk el Gyöngyössolymoson, örökös fotósunk Borsi Laci tagtársunknál. Egy kiadós egészségügyi séta után finom bográcsgulyást főztünk közösen, ahol a főszakács Báriné Erzsike társunk volt, majd a kalóriát vidám táncolással égettük el. A jó zenéről Perneki Ferenc gondoskodott. A nap további részét vidám anekdotázással, meghitt beszélgetésekkel folytattuk.

A Mátra Honvéd Kaszinó Kulturális Egyesület 2021. szeptember 4-én Civil Napot tartott Gyöngyösön, melynek keretén belül különböző programokon vehettünk részt:

  • „Egészségszüret” címen ingyenes szűréseken,
  • szórakoztató előadásokon,
  • bemutathattuk alapszervezetünket és tevékenységünket az érdeklődőknek.

Végre megtarthattuk a nyári szünet utáni első taggyűlésünket szeptember 6-án, ahol Tóth Lászlóné elnök asszony összefoglalta az elmúlt időszak eseményeit valamint ismertette az előttünk álló közeli és távolabbi feladatokat, tolmácsolta a különböző szervezetek köszönetét, hogy szép számmal vettünk részt környezetünk megtisztításában a tavaszi szemétgyűjtési akcióban. Szó volt még az „Új Nap – Új Remények” közösségi adománygyűjtő eseményről valamint a novemberi önkéntesképzésről.

Ismét megrendeztük szeptember 15-én, a Limfóma Világnapja alkalmából a kerékpáros felvonulást városunk főterén, amelyről a helyi televízió is hírt adott. A rendezvényt megtisztelték városunk vezetői Hiesz György polgármester és Kárpáti István alpolgármester is. Nagy örömünkre Rozványi Balázs elnök úr indította útjára a figyelemfelhívó kerekezést, Winkler Violetta pedig velünk együtt biciklizett.

A Magyar Rákellenes Liga Hatvani Segítő Szolgálata Vidám Úszóversenyt rendezett ismét szeptember 19-én, ahová bennünket is meghívtak. Alapszervezetünktől 4 fő vett részt a versenyen többen pedig szurkoltak. Óriási élmény volt, hogy Schirilla György is velünk úszott. Köszönjük a hatvaniaknak a színvonalas, jó hangulatú rendezvényt.

Örökmozgóink szeptemberben is rótták a kilométereket.  Újra kísérletet tettek a csodás Bél-kő csúcsának meghódítására, amely ezúttal sikerült is. Túráztak Kékestetőn, a Nógrád megyei Hasznoson és környékén, stb. Elkezdődött a Szenior Örömtánc és a gerinctorna is.

Tóth Lászlóné
a MRL Gyöngyösi Alapszervezet elnöke

Kapcsolódó bejegyzések

Alapszervezetek

Ízelítő rendszeres összejöveteleinkből Miskolcon

Ha kedd, akkor asszonytorna:   Minden hónap első szerdája a gégeműtöttek klubnapja (most szülinappal):   Minden héten szerdán beszédtanulás gégeműtötteknek:

Alapszervezetek

Egy kicsi mozgás mindenkinek kell! Torna Hatvanban

2017.március 29-én, csütörtökön 14 órakor a szép napsütéses idő kicsalogatott bennünket a természetbe. A Fitnesz parkban próbáltuk megmozgatni a tél folyamán ellustult tagjainkat. Kipróbáltuk egyenként a gépeket, sajgó tagjainkat alaposan megtornáztattuk, közben jókat nevettünk, beszélgettünk. Olvass tovább...

Alapszervezetek

Hatvani 2019. októberi programajánló

A Hatvani Alapszervezet és Segítő Szolgálat  programja: Figyelemfelhívó séta a mellrák ellen! Időpont: 2019. október 11. péntek 14 óra Helyszín:  Grassalkovich Művelődési Ház, Hatvan, Kossuth tér 24. Előadások és séta a város főutcáján! Stresszoldó csoportfoglalkozás: Olvass tovább...