A Magyar Rákellenes Liga 2021-ben ötödik alkalommal szervezett országos motoros figyelemfelkeltő akciót, amelyhez a Salgótarjáni Alapszervezet kezdetektől csatlakozott.

Ezúttal az időjárás nagyon kedvező volt, ezt a részvevő motorosok száma is tükrözte: tizenkilenc motoron harmincnégy fő, hölgyek és urak, gyülekeztek a Balassi Bálint megyei Könyvtár előtt, ahol szervezetünk lelkes csapata fogadta őket egy kis tízóraival, majd előkerültek a pink pólók, sálak, a motorokra a pink szalagok.

A csapat technikai vezetője, Szőllős János egy kis eligazítást tartott: javasolta, hogy a csapat érintsen minél több települést, hogy a figyelemfelkeltés hatásosabb legyen.

Az elnök köszöntője és a motoros irányába történő köszönete után összefoglalójában beszélt az emlőrák elleni harc aktualitásáról, az ide vonatkozó statisztikai adatokról, az egyéni felelősség fontosságáról, majd ismertette a salgótarjániak szalagra írt üzenetét, melyet most is, mint öt évvel ezelőtt, Békésiné Szél Marika, a Liga tagja vitt Budapestre. Az üzenet: ”Időben lépj, hogy tovább élj!”

A motorosok a város széléig rendőri felvezetéssel indultak el Budapestre, az országos rendezvény helyszínére.

Hálás köszönet a szervezőknek, a lelkes motorosoknak, az esemény lebonyolításában segítő önkénteseknek és Ligatagoknak!

Kapcsolódó bejegyzések

Alapszervezetek

Séta az egészségért –Nemzeti Rákellenes Nap

A Debreceni Alapszervezet beszámolója #egészségséta #NemzetiRákellenesNap #MagyarRákellenesLiga Csepergő esőben gyülekeztünk 2022. április 11-én ¾ 2-től a Nagyerdei Stadion Északi kapujánál. Többen a költészet napi ünnepségről jöttek. Sok ligatagnak fájt a lába, de azért eljött a Olvass tovább...

Alapszervezetek

Közgyűlés és Rákellenes Világnap Gyöngyösön

A Gyöngyösi Alapszervezet 2020. február 03-án közgyűlést tartott, ahol a havi programok megbeszélése történt. 15 órai kezdéssel a Rákellenes Világnap alkalmából dr. Gulyás Zoltán onkológus főorvos előadást tartott a rákbetegségekről és a megelőzésről. Felhívta a Olvass tovább...

(A)mit tehetünk, (a)mit tehetek a rák ellen

Meghívó Nemzeti Rákellenes Nap rendezvényre Hatvanba

A Magyar Rákellenes Liga Hatvani Segítő Szolgálat szeretettel meghívja Önt  Nemzeti Rákellenes Nap  rendezvényére Időpont: 2017. április 26. szerda, 14 óra Helyszín: Grassalkovich Művelődés Ház Hatvan, Kossuth tér 24. Program: Köszöntő: Horváth Richárd polgármester úr Gyermekkori daganatok és Olvass tovább...