Június 8-án 14 órakor gyülekeztek a Medgyessy sétány elején klub és liga tagjaink, a kánikula ellenére 16 fő. Indulás előtt rögtönzött klubfoglalkozást tartottunk. Megválasztottuk a június 29-i közgyűlésre a küldöttválasztáshoz a Jelölő bizottság tagjait. Megbeszéltük a következő időszak feladatait, programjait.

Ezután elindult a csipet-csapat az Ady Endre sugárúton az Állatkert, Vidámpark és a nagyerdei Stadion között a Köztemetőig.

A krematórium Borsos József tervi alapján 1932-ben épült. Először Könyves Tóth Mihály református lelkész és Fazekas Mihály író sírjánál álltunk meg. Innen a Sesztina síremlékhez mentünk. Majd Juhani Nagy János és Nagy István sírja következett. Szabó Magda sírjára vittünk virágot. Az 56-os hősök emlékhelye előtt elhaladva olimpikonok, professzorok, írók, költők, más híres emberek sírja mellett vezetett az utunk. Tréfás György operaénekes, Kertai László építész sírjáig. Majd az Emlék kápolna következett, ahol leülve csodáltuk meg a kápolnát. Megnéztük a szóró parcellát, Prof. Dr. Oláh Éva, Prof. Dr. Gomba Szabolcs (volt liga elnökünk) sírja mellett elhaladva fejeztük be temetői sétánkat. Azt hiszem fáradtan, de szép emlékekkel indultunk haza.

Kozempel Zsuzsánna
MRL Debreceni Alapszervezet vezetőségi tag

Kapcsolódó bejegyzések

Alapszervezetek

Nemzeti Rákellenes Nap Salgótarjánban – célkeresztben a vastagbéldaganatok

A Nemzeti Rákellenes Nap alkalmából a MRL Salgótarjáni Alapszervezete „Célkeresztben a vastagbéldaganatok” címmel szervezett figyelemfelkeltő programot 2019.április 9-én a Balassi Bálint Megyei Könyvtárban. A vastagbéldaganat Magyarországon is a második leggyakoribb, mindkét nemet érintő daganatos halálozási ok. Olvass tovább...

Alapszervezetek

Önkéntesképzés Miskolcon – 3. nap

A tavaly indult önkéntesképzés folytatódik. A harmadik képzési napunk  a betegekkel való kommunikációról, lényegéről,  annak jelentőségéről, az  egyszerű praktikákról, kommunikációs játékokról szólt. Kiemelt célja az volt, hogy a nálunk dolgozó önkéntesek a saját bőrükön tapasztalhassák meg a személyközpontú Olvass tovább...

Alapszervezetek

A Föld Napja

2016.04. 22-én a Föld Napja alkalmából az Albert Schweitzer Kórház – Rendelőintézet Egészségfejlesztési Irodája a Magyar Rákellenes Liga Hatvani Alapszervezetével közösen játékos feladatokkal tarkított gyalogtúrát szervezett. Gyönyörű napsütéses időben tettük meg a sétánkat, készítettük el Olvass tovább...