2015. október 9-én a Magyar Rákellenes Liga Hatvani Alapszervezet immár hetedik alkalommal tartotta meg mellrák elleni figyelemfelhívó rendezvényét és sétáját.
Az időjárás is kegyes volt hozzánk, szép napsütéses időben sokan csatlakoztak hozzánk!  Önkéntes csapatunk a szépen feldíszített Grassalkovich Művelődési Házban várta a rendezvényre Heves megyéből és a városunkból érkező vendégeket.

http://hatvanonline.hu/hir/Sok_not_lehetne_megmenteni_a_szuresekkel/0/6/8320

A Pulzus Mozgás Stúdió fiatal tornászlányainak látványos megnyitó műsora után Horváth Richárd, Hatvan város polgármestere köszöntötte a megjelent vendégeket.

Dr. Demeter Jolán radiológus főorvos, a Magyar Rákellenes Liga általános elnökhelyettese a Liga nevében megnyitotta rendezvényünket.

„Gondolatok az emlőrák kapcsán” címmel a szűrési mutatók változásáról Dr. Vass László patológus főorvos, az Egészség Hídja főtitkára adott rövid áttekintést, méltatva a betegszervezetek figyelemfelhívó munkájának jelentőségét az időben kiszűrt daganatok arányának növekedésében.

Dr. Edelényi Zsuzsanna „Elmélkedés a hosszú élet titkairól” című előadásában a titkokba avatott be minket .
Dr. Nagy Emese onkológus főorvos „Záró gondolatok” c. előadásában a szűrések fontosságára hívta fel újfent a figyelmet, majd a már hagyománnyá vált közös tornára hívta a közönséget.

A rendezvény végén a több, mint száz résztvevő átsétált a városon az Emlőrákellenes Világnap alkalmából, majd a Meszlényi-híd tövében létesült tó partjáról egyszerre engedtek el az ég felé sok-sok rózsaszín léggömböt.

Köszönetet szeretnék mondani Hatvan város önkormányzatának, a Grassalkovich Művelődési Ház Igazgatójának, a Zombori Kft-nek a rendezvényünk lebonyolításához nyújtott anyagi segítségért!

173 fő volt jelen a rendezvényen.

Támogatók:

Hatvan Város Önkormányzata
HMK Hatvan Járási Hivatal Népegészségügyi Osztálya
Grassalkovich Művelődési Ház
Pulzus Sport Egyesület
Zombori KFT
EMMI

Lazányi Jánosné elnök

Kapcsolódó bejegyzések

Alapszervezetek

A dohányzás káros hatásai – a Nagyatádi Alapszervezet a Városi Gyermeknapon

2019 05 26-án részt vettünk a Városi gyermeknapon. 15 órától 18 óráig folyamatosan jöttek a gyerekek és szüleik. A dohányzás káros hatására hívtuk fel a figyelmet, emelett információs kiadványokat osztottunk. Standunknál körülbelül 100 ember fordult Olvass tovább...

Alapszervezetek

Debreceni júliusi programajánló

Debreceni Alapszervezet és Segítő Szolgálat Július 4.  (csütörtök)  09:00 – 14:30 óra Dorcas tábor általános iskolás résztvevőinek Rákliga önkéntesei programot biztosítanak Helyszín: Debrecen- Erdőspuszta Dorcas Kemping Szervező: Boros Csabáné Résztvevők: táborlakók, önkéntesek  Július  9.  (kedd)  Olvass tovább...

Alapszervezetek

Október a Mellrák Elleni Küzdelem Hónapja – Hatvanban rajzpályázattal

A Hatvani Alapszervezet és Segítő Szolgálat beszámolója A Mellrák Elleni Hónap alkalmából a kialakult járványhelyzet miatt módosítottuk az eredetileg tervezett előadás és séta programunkat. Első programunk: Virtuális sétákat és senior örömtáncot terveztünk. A virtuális séta Olvass tovább...