2020-07-07

Az MRL Debreceni Alapszervezet tagjai a Hívás klub szervezésében, Feketéné Seres Emília dombostanyai Kézműves házában töltöttek el egy napot.

Június 29-én 22-en gyülekeztünk a MÁV állomáson és vonattal tettük meg az utat. A vasútállomástól gyalog mentünk a Kézműves házig, ahol Feketéné Emike pogácsával és pálinkával fogadott bennünket.

Bemutatkozásában munkájáról nagy lelkesedéssel beszélt. Ő kézműves táborokat is vezet gyerekeknek, ahol megismerkedhetnek különféle kézműves mesterségek, pl. a korongozás, a selyemfestés tudományával. A gyerekek egy hetet töltenek el a táborban.

A rövid bemutatkozás után két csoportra oszlottunk. A csoportunk egyik fele innen, Emike házától indult szekeres „városnézésre”, másik fele sütötte a kürtős kalácsot.

Virágos mezőn, kényelmesen gyalogolva, ki-ki virágot, gombát szedhetett (utóbbit most nem találtunk). Megpillantva az akácok, tölgyek, nyárfák mögött a templomromot, elszomorodtunk.

A település az 1210-es írásos emlékek szerint Parlag néven volt jegyezve.  Árpád-kori templomát a Parlag család építette, amely a történelem viharai, a tatárjárás, a török hódoltság és az emberi kapzsiság következtében napjainkban már csak a pusztából kimagasló torzó.

A tanya központjában áll a 3o-as években épült, Klebelsberg-féle iskola, amely jelenleg óvodaként működik. A vasútállomás előtt magasodik az új harangtorony, amely a helyi igények kérésére, közadakozással jött létre. A kulturális program után cserélt a két csoport.

Háziasszonyunk kitanulta a kürtőskalács készítés mesterségét egy erdélyi mestertől, amelyből csak annyit árult el, hogy egy kalácshoz 17,5 dkg liszt szükséges.  A tészta kinyújtása kicsit nehezen ment, de Emike segítségével mindenki megsüthette, – no nem a saját pecsenyéjét – a kalácsát.

A kürtőskalács egy erdélyi, székely és magyar sütemény, amit dorongra tekerve parázs felett sütnek, majd a forró kalácsot cukorral kevert kakaóba, fahéjba, dióba forgatják.

Legyünk büszkék rá, mivel 2015. december 3-án „HUNGARIKUM” lett.

A megsült kalácsot volt, aki a helyszínen fogyasztotta el, vagy úti táskájában vitte haza a gyerekek, unokák részére.

Nagyon kellemes napot töltöttünk el együtt, de megviselte a csapatot a kánikula.

Háziasszonyunktól elköszönve a délutáni vonattal indultunk vissza Debrecenbe, ekkor már gyülekeztek a felhők, mennydörgés is volt. Szerencsére Debrecenbe érve kapott el bennünket a zivatar, ami hamar elállt, kisütött a nap, de este újra beborult, villámlás, mennydörgés közepette megnyíltak az ég csatornái és egész éjjel esett.

Köszönjük Emikének ezt a szép napot.

Kozempel Zsuzsánna

Pappné Ráduly Irma

Kapcsolódó bejegyzések

Alapszervezetek

Orvos-beteg találkozó Miskolcon – Mi a reumás betegség?

A 2017.02.21ei találkozón dr. Kun Renáta reumatológus főorvos asszonnyal beszélgettünk. Témánk: Mi a reumás betegség? Fajtái, kezelése. Szó volt  a daganatos betegek műtét utáni rehabilitációjáról, a csontritkulásról, a fájdalomcsillapításról is. Főorvos asszony elmondta, hogy az Olvass tovább...

Alapszervezetek

Mit tehetünk a biztonságunkért?

A MRL Salgótarjáni Alapszervezet májusi klubfoglalkozás témája személyi biztonságunk megvédése volt. A Balassi Bálint Megyei Könyvtár Klubtermében 2022. május 10-én a felkért előadó, Kiss Andrea rendőr alezredes, nyomozó nagyon érdekes, figyelemfelkeltő előadást tartott. Számos személyes Olvass tovább...

Alapszervezetek

Rákellenes Világnap Gyöngyösön

Rákellenes Világnap – 2023. február 04. A Rákellenes Világnap alkalmából most nem egy közös nagy sétát szerveztünk, hanem ki-ki a lakókörnyezetében, külön kis csoportokban vagy egyedül sétált, de volt, aki otthonában tornászott, jógázott vagy egyéb Olvass tovább...