Óvodások is fűzték a védelem szimbólumát a városi kórház betegei számára

2015. január 26-án a MRL Siófoki Alapszervezete a Mályvavirág Alapítvány felhívására a IX. Európai Méhnyakrák Ellenes Héten előadással és mályvaszínű gyöngy fűzésével igyekezett felhívni a figyelmet Siófokon a méhnyak rák elleni küzdelemre. Dr. Fenyőházi Jenő kórházi szülész főorvos úr nagyszerű előadásával, egy makett segítségével mutatta be a jelenlévőknek többek között a létfontosságú szervekkel körülvett méhnyak  elhelyezkedését, érzékeltetve, hogy kialakult méhnyakrák esetén több más szerv is érintett lehet, aminek következtében  nehéz a gyógyítása. A korai felismerés a gyógyítás záloga, ezért fontos elmenni rendszeresen a szűrésekre.

Az előadás után 5 meghívott siófoki civil szervezet tagjaival  együtt mályvaszínű gyöngyökből láncokat és karkötőket fűztünk, amelyeket február 3-án a kórház Szülészeti és Nőgyógyászati Osztályának adtunk át, az éppen műszakban lévő dolgozóknak, akik megígérték, hogy az ilyen jellegű betegségben szenvedő hölgyeknek azzal az üzenetünkkel fogják átadni, hogy a város figyel rájuk, nem hagyjuk őket magukra és a lánc a védelem szimbóluma. A karkötőket a város 2 óvodájából  a nagycsoportos gyerekek fűzték, illetve a Perczel Mór Gimnázium és a Baross Gábor Szakközépiskola tanulói is a Rákellenes Világnap alkalmából tartott ünnepségükön láncokat fűztek. Célunk teljesült, a város lakói közül – a helyi újság jóvoltából is – nagyon sokan értesültek a méhnyakrákról szóló  rendezvényünkről.

Kategóriák: Egyéb

Kapcsolódó bejegyzések

Egyéb

Idén is GoPink!

Rózsaszínben tálalt gombák a mellrák ellen

Egyéb

Gyógytorna

Az onkológiai betegeknél alkalmazott gyógytorna, mozgásterápia javítja a beteg életminőségét, általános testi-lelki állapotát, hangulatát, hozzásegíti a rehabilitációhoz. A foglalkozás történhet a kórteremben, vagy tornateremben, egyénileg, vagy csoportos formában is. A gyógytornász ismerteti a gyakorlatokat, amelyeket Olvass tovább...

Alapszervezetek

Nőnapi köszöntő Debrecenből

S. Tamási Áron  Nőnapi köszöntő    Köszöntöm él’tünk gyöngéd virágait, Gyönyörű mosolyok tünemény kislányait. Csillagok színeit, játékos sugarát, létünk valóját, élményünk jutalmát.   Pillantások azúr barlangjában bűvölő álmaink, szenvedély-szírtfokán száguldó lángjain. Szerelmek lágy felhői érzelmek Olvass tovább...