A Debreceni Karitatív Testület önkéntesei évek óta részt vesznek a Gyermekvédelmi Intézmény által szervezett nyári gyermekfelügyelet lebonyolításában.

A programban résztvevő gyermekek részére lehetőséget biztosítanak hét héten át heti két alkalommal a Dorcas Kempingben színes, tartalmas, közösségépítő programokkal.

Ebben az évben Reichert Tünde a Karitatív Testület titkára, Liga tagunk felkérte Boros Csabáné irodavezetőt, hogy a Magyar Rákellenes Liga önkéntesei két alkalommal vállalják, hogy programokkal segítik a gyerekek üdültetését.

Július 4-én 09:00 órától 14:30 óráig Boros Csabáné, menye Horváth Judit (két unokájával), Erdei Jánosné, Oláh Andrásné, Sztancs Jánosné a Liga önkéntesei a kibővített vezetőségi ülésen megbeszélt programokkal készültek. A szükséges anyagokat Boros Csabáné szerezte be, Oláhné Kati gyöngyöt, hímzéshez szükséges általa előrajzolt anyagot, Sztancsné Erzsike zsákokat hozott.

A táborban több mint 100 alsó-felső tagozatos gyerek volt. Népszerű volt a gyöngyfűzés, hímzés (fiúk is részt vettek benne). Sokan fűztek pattogatott kukoricából nyakláncot, amit rövid viselés után megettek. Népszerűségnek örvendett a só-lisztgyurmázás. Horváth Judit 3 kg lisztet gyúrt be, ami 11 órára elfogyott. Az időre futás 1-3. helyezettjét jutalmaztuk buborék fújóval. (több mint 10 főt vett részt)

Zsákba futáson több csoportban több mint 20 gyerek vett részt. Minden gyerek egy nagy zsákból plüss állatott vehetett ki, amit unokáink adtak.

Népszerűsítettük a Rákellenes Ligát. Beszéltünk a napsugárzás veszélyeiről. Szórólapot osztottunk, hogy a gyerekek vigyék haza szüleiknek.

Jó hangulatban telt a nap, fárasztó volt, de sok gyereknek szereztünk örömet az általunk összeállított programokkal.

  1. július 16-án 09:00 órától 14:30 óráig második alkalommal a Magyar Rákellenes Liga Debreceni Alapszervezet 10 önkéntese (Boros Csabáné, Kozempel Zsuzsánna, Erdei Jánosné, Sztancs Jánosné, Oláh Andrásné, Kozempel Emőke, Kárász Miklósné, Kupecz Józsefné, Pappné Ráduly Irma, Kökényesiné Olajos Zsuzsa két gyermekével) biztosított különböző programokat a Dorkász táborban levő 120 általános iskolás gyermek részére.

Most a legnépszerűbb a hímzés, gyöngyfűzés, pattogatott kukoricafűzés volt. A fiúk is aktívan részt vettek valamennyiben. A só-liszt gyurmának most nem volt olyan nagy keletje. Nagyon tetszett a stressz labdakészítés, a lufit felfújták és lisztet tettek bele.

Ebéd után a zsákba futásra került sor.  3 csapat indult 7-7 fővel. Nagyon szurkoltak egymásnak a gyerekek és nevelőik. A verseny végén minden résztvevő egy nagy zsákból értékes jutalmat vehetett ki. A legjobb hímzőt és gyöngyfűzőt is jutalmaztuk.

Népszerűsítettük a Magyar Rákellenes Ligát. A gyerekekkel való beszélgetés során felhívtuk figyelmüket a napozás veszélyeire. Szórólapot osztottunk, amit a kísérők, majd a szülőknek adnak át.

Jó hangulatban telt ez a nap is. Fárasztó volt ugyan, nagyon tetszettek a programok a gyerekeknek és kísérőiknek, amit hazaindulás előtt megköszöntek.

Kozempel Zsuzsánna
MRL Debreceni Alapszervezet vezetőségi tag, Hívás klub vezető

Kapcsolódó bejegyzések

Alapszervezetek

Orvosportrék – Dr. Nagy Gábor

Időpont: 2019.10.29 A MRL Miskolci Alapszervezet és Segítő Szolgálat Orvosportrék címmel előadássorozatot szervezett. Az Orvosportrék sorozatunk első részében dr. Almássy Sándor sebész főorvost kérdezte Erika Btoth. A beszélgetésből részleteket hallgathattak meg a Csillagpont Rádióban szeptember Olvass tovább...

Alapszervezetek

Ne gyújts rá! – Füstmentes Világnap Debrecenben, a Fórumban

A Füstmentes Világnapon 2015. november 19-én a Magyar Rákellenes Liga Debreceni Alapszervezete, a Kortársak az Egészséges Fiatalokért Egyesülete, a Debreceni Orvostanhallgatók Egyesülete és az Ökomenikus Segélyszervezet egészségdélutánt szervezett a Fórumban. Évek óta arra kérik a Olvass tovább...

Alapszervezetek

A Nordic Walking és OGyIK tagjainak közös túrája – Hatvani Alapszervezet

Időpont: 2019. június 13. Túravezető: Gazda Györgyné önkéntes A mai napon a hatvani OGyIK tagjaival közösen kirándultunk a Mátrába! Az esős napok, hetek után végre csodálatosan szép időben 6,86 kmT, 9600 lépést tettünk meg Mátraházáról – Olvass tovább...