Reggel még szakadó esőben készülődtek a MRL Salgótarjáni Alapszervezet önkéntesei a rendezvényre, de a kezdésre még a nap is kisütött.

A születésnapi program délelőtti része az Örökmozgók szlogenjével sportos eseményekkel telt el: volt közös gerinctorna és Nordic walking Félegyházi Évivel, a „jól esés (NordicWalkingEduFalls)” technikáját bemutatta és oktatta Dobrotka Béla az Esések Iskolája alapítója, és volt „Lélek simogató” Vitek Eszterrel.

Még a közös ebéd előtt sort kerítettünk totó és képrejtvény kitöltésére a megelőzés témájából.

Délután volt a program ünnepélyes része: Ünnepi köszöntőt mondott Fekete Zsolt Salgótarján polgármestere és Rozványi Balázs a Magyar Rákellenes Liga elnöke. Az elmúlt tíz év eseményeinek rövid szóbeli ismertetése után vetítésre került egy filmes összefoglaló is.

Az alapító tagokat és a kiemelkedő munkát végzett önkénteseket Rozványi Balázs és az alapszervezet elnöke együtt köszöntötték.

A Viganó együttes zenés programzárása előtt pezsgős koccintással és a születésnapi torta elfogyasztásával zárult a program.

Köszönjük Elnök úrnak, az egri és miskolci társszervezetek Elnökeinek, megjelent tagjainak, hogy velünk ünnepeltek, köszönjük a gyönyörű virágokat, ajándékokat!

 

Kapcsolódó bejegyzések

Alapszervezetek

Meghívó a Szekszárdi Alapszervezet rendezvényére

MEGHÍVÓ Tisztelettel meghívjuk a Magyar Rákellenes Liga Szekszárdi Alapszervezete szervezésében „ Kik azok a rádióamatőrök?” – Weisz László Rádióamatőr Világbajnok előadása meghallgatására és „ Mondd ki szépen” – Módos Anna gyógypedagógus-logopédus előadása meghallgatására Helyszín: Babits Mihály Kulturális Olvass tovább...

Alapszervezetek

Hatvani Alapszervezet és Segítő Szolgálat mozgásprogramja

2020-06-15 Teremtorna, Meridián torna és Nordic Walking túra, 2020. június 10-11.  A Magyar Rákellenes Liga Hatvani Segítő Szolgálata a héten elindította a Teremtornáját is, rendhagyó módon a szabadban. Rég nem örültünk így egymásnak! Három hónap Olvass tovább...