Mariannak fontos volt, hogy a kabaiak is legyenek tisztában azzal, mit tehetnek az egészségükért

Beszámoló

Igaz, hogy Kabán nincs alapszervezetünk, de van egy lelkes, gyógyulófélben lévő emlődaganatos hölgy, Mariann, aki a Debreceni Alapszervezet tagjaként fontosnak érzi, hogy településén élők is legyenek tisztában azzal, hogy mit tehetnek az egészségük érdekében és mivel árthatnak az egészségüknek. Egy évvel ezelőtt, ősszel is tartott egy rózsaszín sétát, közel 100 fő jelent meg a 2 hét alatt megszervezett rendezvényén.

Szívből gratulálok Mariann! Igazán ügyes vagy! Én pedig le akartalak beszélni, mondván túl rövid az idő, nem kellene elkapkodni… és megcsináltad!

Tavaly ismertem meg Mariannt, mikor eljött a Debreceni önkéntes képzésre és azóta is nagyon jó kapcsolat van közöttünk. Ezen a képzésen szó volt a komplementer kiegészítőkről is. Ez az előadás annyira tetszett neki, hogy azt gondolta, ezt a kabaiaknak is hallani kell!!! Ezért hívta meg Dr. Adamecz Zsoltot, a MRL Debreceni Alapszervezet elnökét, hogy 2014. október 18-án, Kabán is mondja el azt, amit akkor az önkéntes képzésen.

A szervezés időszakában kedvenc cukrászdámban ülve nekem szegezte a kérdést: „Nem akarsz beszélni a Ligáról és a tevékenységetekről?” Mit mondhattam volna erre…

Szóval Dr. Sáska Sándor háziorvos köszöntője és az alternatív kiegészítőkről szóló előadás után bemutattam a Ligát és beszéltem a megjelenteknek arról, miért is jó egy betegklub. Hogy mit kapnak a betegek egy ilyen összejövetelen és egymástól, azt saját gyógyulásuk történetével fűszerezve megerősítette Kozempel Zsuzsa klubvezető és Kovács Imréné tagtársunk. Miután eleget ültünk és az okosságokat hallgattuk, feldobta a rendezvényt 2 kabai népviseletbe öltözött hölgy, akik megtáncoltattak minket.

Ezt követően sor került a sétára – rózsaszín lufikkal a kezünkben.

Gál Annamária
MRL Debreceni Segítő Szolgálat
vezető

Kategóriák: Egyéb

Kapcsolódó bejegyzések

Egyéb

Évzáró értekezlet a szeretet jegyében

A Magyar Rákellenes Liga Szekszárdi Alapszervezete 2013.december 20-án tartotta ünnepi évzáró értekezletét a CIC Civil Információs Centrum Székházában, a Szekszárdi Alapszervezet tagsága és meghívott vendégei részvételével.

Egyéb

Még egyszer a dohányzásról!

A Magyar Rákellenes Liga ismételten felhívja a közvélemény figyelmét a rák és a dohányzás közvetlen összefüggésére!

Egyéb

Karancslapujtőn segítettünk a „Falunapon”

Önkénteseink is részt vettek az egészségnapon