Ez vagyok, és ezt teszem a rák ellen: A cselekvés éve!

Időpont:  2019. április 17. szerda 14 óra
Helyszín: Grassalkovich Művelődés Ház Hatvan, Kossuth tér 24. 

A Magyar Rákellenes Liga 1993-tól évente szervezi meg április 10-én a Nemzeti Rákellenes Napot, dr. Dollinger Gyula (1849-1937) sebészprofesszor, egyetemi tanár születésnapján.

170 éve született Dr. Dollinger Gyula, akinek a nevéhez fűződik a rák-regiszter kialakítása, amely a hazai megbetegedések tudományos szempontból való feldolgozását tette lehetővé, valamint olyan fontos felismerések is hozzá köthetők, mint a dohányzás és a rák ok-okozati kapcsolata. Létrehozta továbbá az Országos Rák Bizottságot, és kidolgozta az akkor korszerűnek számító műtéti eljárásokat az onkológia területén. Megszervezte az önkéntes ápolónői intézményt és az első magyarországi epekőműtétet. Az I. világháború alatt kórházat, utókezelőt és művégtaggyárat szervezett. Több éven át volt elnöke a Budapesti Orvosegyesületnek, a budapesti, majd az Országos Orvosszövetségnek.

Dr.Dollinger Gyula progesszor tiszteletére Hatvanban is immár 11.éve rendezzük meg a Nemzeti Rákellenes Napot.

Színnyei András alpolgármester úr és Rozványi Balázs elnök úr köszöntőjét követően az alábi előadások, beszélgetések következtek:

  • Kiss Anett pszichológus Hatvani Albert Schweitzer Kórház
    “A támogatók támogatása”
    Daganatos betegek hozzátartozóinak pszichés segítése
  • Dr. Nagy Emese onkológus főorvos Albert Schweitzer Kórház Hatvan
    Beszélgetés a jelenlévő vendégekkel II.
  • Kovács István Zoltán szűrési koordinátor Heves Megyei Kormányhivatal
    Fogadd el a meghívást, és vegyél részt szervezett szűréseken! 

Támogatóink: Hatvan Város Önkormányzata, Albert Schweitzer Kórház Hatvan, Grassalkovich Művelődési Ház, Hatvan Tv, Zombori Kft.

 

Kapcsolódó bejegyzések

Alapszervezetek

Pillanatképek a Debreceni Alapszervezet és Segítőszolgálat életéből

A Hívás klub február 14-i hagyományos batyus farsangján az Evangélikus Templom Közösségi termében a Thaly Kálmán utcai óvoda Cicó csoportja adott elő nagyon vidám műsort, Gálné Judit óvónő vezetésével, melyet a résztvevők vastapssal jutalmaztak. Az Olvass tovább...

Alapszervezetek

Salgótarján önkéntesek a Mátraterenyei Egészségnapon

A Mátraterenyei IKSZT felkérésére a Salgótarjáni Alapszervezet önkéntesei a Népegészségügyi Főosztály munkatársaival részt vettek a település Egészségnapján 2019. szeptember 28-án. Az orvosi rendelőben a megjelentek 9-14 óráig szájüregi és anyajegyszűrésen, EKG vizsgálaton, testanalízis mérésen vehettek Olvass tovább...