Március 25-én a DEKK Sugárterápia szeminárium termében tartotta a Debreceni Alapszervezet éves közgyűlését, melyen megválasztásra kerültek a küldöttek.

Dr. Hallay Judit beszámolt a 2018. évi szakmai munkáról, Boros Csabáné ismertette a 2018. évi pénzügyi beszámolót. Ezt követően ismertették a 2019. évi programot és költségvetési tervet, melyet a közgyűlés egyhangúlag elfogadott.

Ezután megválasztották a küldötteket, (Kozempel Zsuzsánnát, Boros Csabánét és Sztancs Jánosnét), akik 2021-ig képviselik az alapszervezetet az országos fórumokon.

Boros Csabáné javaslatot tett az országos küldöttgyűlésen megválasztandó tisztségviselők személyére (elnök, elnökhelyettes, elnökségi tagok, felügyelő bizottsági tag, etikai bizottsági tag), melyet a közgyűlés egyhangulag elfogadott.

A közgyűlés még elnökségi tagnak javasolta Szalayné Kónya Zsuzsannát, az Etikai Bizottságba Miklós Jánosnét.

A tagság visszajelzése alapján nagyon tetszett Dr. Hallay Judit elnök asszony közvetlensége, a beszámolóhoz fűzött hasznos tanácsai.

Kapcsolódó bejegyzések

10EzerLépés Program

Orvosportrék – dr.Wijesinghe Ivor andrológus, urológus, klinikai onkológus

A Miskolci Alapszervezet és a Szabó Lőrinc Idegennyelvi Könyvtár szervezésében. Miskolc, Mindszent tér 2.

Alapszervezetek

Esélyteremtő Vásártéri Vásár – Salgótarjánban

  A Mozgáskorlátozottak Egymást Segítők Egyesülete felkérésére a MRL Salgótarjáni Alapszervezete 2017. szeptember 23-án önkénteseivel részt vett az Egyesület „MESE a családok jövőjéért” szlogenű programjában. A délelőtt folyamán önkénteseink tanácsadással egybekötött állapotfelmérést, emlő önvizsgálat oktatást Olvass tovább...

Edelényi Alapszervezet

Meghívó Edelénybe mellrák elleni sétára

M E G H Í V Ó  JUBILEUMI 5. RÓZSASZÍN MELLRÁK ELLENI FIGYELEMFELKELTŐ ÉS SZOLIDARITÁSI SÉTÁRA MINDEN ÉRDEKLŐDŐT SZERETETTEL HÍVUNK, VÁRUNK! Időpont: 2017. október 07. 13 óra (szombat) Helyszín: Művelődési Központ Program: 13:00 Megnyitó: Vajda Zoltánné, az Alapszervezet Olvass tovább...