1. január 21-én 16 órától tartottuk a Borsodnádasdi Praxisközösséggel közös szervezésű programunkat, az Európai Méhnyakrák Megelőzési Hét keretében.

Vendégszereplő volt Kovács Gyuláné „Csillagok” című dalcsokor összeállítással, és Reményi Aladár saját, „Szeretet” című versével színesítette programunkat.  Közben az erre kialakított asztaloknál folyt a gyöngyfűzés.

Folytatásként az egri REGEA alapítvány önkéntesei – Fodorné Vincze Anna „Aranyanyu” díjas klinikai szakpszichológus betegsége miatti távollétében – bemutatták a 2018-ban kiadott FALEVELEK című könyvet.  A könyv daganatos betegek vallomásairól szól, s ebből kaptunk ízelítőt a jelenlévő önkéntesektől, a könyv szereplőitől. Szívbe markoló érzésekkel, sokoldalúan, színesen adták elő betegségük alatti gyötrelmeiket és küzdelmüket a sikeres gyógyulásért. Beszámolójuk megindító volt, rendkívüli módon lekötötte a jelenlévők figyelmét. Az Ő kiállásuk erőt adhat mindnyájunknak a betegségek feldolgozásához, leküzdéséhez.

Befejezésként Dr. Juhász Antal szülész- nőgyógyász főorvos tájékoztatott a méhnyakrák prevenciójáról, a kialakult betegség kezeléséről, a HPV vírusról és védőoltásról.

A vendéglátásról a Borsodnádasdi Praxisközösség gondoskodott.

Kapcsolódó bejegyzések

Alapszervezetek

Rákellenes Világnap Hatvanban

MEGHÍVÓ A Magyar Rákellenes Liga Hatvani Alapszervezet és Segítő Szolgálat és a Kerekharaszti Alapszervezet közös szervezésében megrendezésre kerülő RÁKELLENES  VILÁGNAPI RENDEZVÉNYÜNKRE ! Időpont: 2017. február 14. kedd, 14 óra Helyszín: Grassalkovich Művelődés Ház, Hatvan, Kossuth tér 24. Program: Köszöntő – Horváth Olvass tovább...

Alapszervezetek

Rákellenes Világséta Debrecenben

A Debreceni Alapszervezet és Segítő Szolgálat csatlakozott a negyedik Világ sétához. A részvevők ¾ 3-kor gyülekeztek a Nagyerdei stadion északi kapujánál. Pappné Ráduly Irma fogta össze a lelkes csapatot, majd egy kis tájékoztató, köszöntő után pontosan 15.00 Olvass tovább...

Alapszervezetek

Polgármesteri Díszoklevél adományozása Lazányi Jánosnénak

Szeretettel gratulálunk Lazányi Magdinak, a Hatvani Alapszervezet és Segítő Szolgálat vezetőjének a Polgármesteri Díszoklevélhez! Lazányi Jánosné, Magdi 2005-ben került kapcsolatba a Magyar Rákellenes Ligával. Betegsége alatt találkozott egy önkéntes segítővel, ő indította el azon az Olvass tovább...