A Magyar Rákellenes Liga Debreceni Alapszervezete és Segítőszolgálata 2018. november 26-án a ”10 ezer lépés program” keretében a Debreceni Önkormányzattal közösen rendezte meg „Prosztatarák: Mozgással a jobb életkilátásokért” című rendezvényét.

A szakadó eső, viharos szél ellenére sorra érkeztek a résztvevők a Debreceni Művelődési Központ Pódium termébe. A regisztrációnál minden résztvevő – az önkormányzat támogatásával egy csomagot kapott, ami banánt, almát és müzli szeletet tartalmazott zacskóban, kék szalaggal átkötve.

14 órára megtelt a terem, közel 200 fő, köztük a Debreceni Szakképzési Centrum tagintézményeiből közel 50 diák várta az előadásokat.

Dr. Hallay Judit MRL Debreceni Alapszervezet elnöke köszöntötte a résztvevőket.

Rozványi Balázs MRL elnök nyitotta meg a rendezvényt, szólt a mozgás fontosságáról a rák megelőzésében.

Magyari Judit (DEKK szakpszichológusa) „Prosztatarák a családban az onko-pszichológia tükrében” címmel tartott előadást. A beteg egész családját érinti a rákos megbetegedés, az érintett gyógyítása nemcsak a gyógyintézmények, de a család feladata is – lelki támasz, együttérzés, szeretet vonatkozásában.

Dr. Papp Csaba tanácsnok az önkormányzat részéről szólt arról, milyen fontos, hogy a férfiak is időben elmenjenek orvoshoz, hiszen korai felismeréssel a betegek jelentős többsége gyógyítható. Elismeréssel szólt a debreceni Rákellenes Liga önkénteseiről, akik évek óta sokat tesznek, a lakosság figyelmének felhívásával a rák megelőzésére. Példa erre a mostani és a korábbi, jól sikerült emlőrák elleni rendezvény is.

Dr. Nagy Attila urológus főorvos óriási gyógyító múlttal rendelkezik. „Beszéljünk őszintén a prosztatarákról” címmel tartott előadást a betegei gyógyításakor szerzett példák bemutatásával. A fiatalokra való tekintettel szólt a hererákról, ami már az ifjakat is érintő betegség lehet.

Szalayné Kónya Zsuzsa klinikai dietetikus, élelmiszermérnök az egészséges táplálkozásról tartott a tőle már megszokott lendülettel és hozzáértéssel nagyon hasznos, színvonalas előadást.

A rendezvény zárásaként a fiatal, lelkes Hajzsel Kármen klinikai gyógytornász adott elő a „Gyógytorna és a prosztatarák, avagy a gátizom torna a prosztatadaganatos betegek számára” címmel.

A hosszúra nyúlt nap után, a kitartóbbak és vállalkozó szelleműek 10 perces gyógytornán vettek részt.

Köszönet a rendezvény sikerében közreműködő előadóknak, Boros Csabáné iroda vezetőnek, az alapszervezet vezetőségi tagjainak, önkénteseinek. Támogatóinknak: DMVJ Polgármesteri Hivatal részéről Reichert Tündének, a Művelődési Központ dolgozóinak.

Rendezvényünket beharangazó cikk jelent meg a DEHIR-en, a HAON-on, a Hajdú-Bihari Naplóban és több Hajdú-Bihari hírportálon.

A Debrecen Televízió az Esti Napszemlében adott tudósítást.

Cikk jelent meg a DEHIR-en és a Hajdú-Bihari Naplóban a rendezvényt követően.

https://www.dehir.hu/egeszseg-eletmod/a-sok-mozgassal-megelozheto-lehet-a-rak-is/2018/11/26/

Kozempel Zsuzsánna

MRL Debreceni Alapszervezet vezetőségi tag

Kapcsolódó bejegyzések

Alapszervezetek

A Miskolci Alapszervezet és Segítő Szolgálat júniusi programjai

Szeretettel meghívjuk tagjainkat és az érdeklődőket a Magyar Rákellenes Liga miskolci foglalkozásaira, közös rendezvényeire. Időpont: 2017. június 03. (szombat) 8.00 – 18.00 óra Helyszín: Miskolc – Tiszai pályaudvar ( találkozó 8.00 órakor), Olaszliszka- Tolcsva Téma: Kirándulás Tolcsvára Olvass tovább...

Alapszervezetek

Köszönet a siófoki Onkológiai gondozó munkatársainak

Ismételten megköszöntük az Onkológiai gondozóban (már csak ketten Dr. Páli Katalin és Sümeginé Anita) végzett igen nehéz és felelősségteljes munkáját. Ebben az évben különösen nagy teher hárult rájuk,  mivel a beteg orvoskolléga és gyesen lévő kolléganő Olvass tovább...

Események

A Nőnap nemcsak egy nap a naptárban

A Miskolci Segítő Szolgálat beszámolója Gecse Attila a  B.A.Z Vármegyei Kórház és Oktató Kórház lelkésze megemlékezett a nőnapról, amit szerte a világon mindenhol ünnepelnek. A nőnap nem csak egy nap a naptárban, hanem egy emlékeztető arra, Olvass tovább...