Műtét előtt – bevezető az aneszteziológia világába

A MRL Miskolci Segítő Szolgálat szervezésében az érdeklődők dr. Nagy Géza Ph.D Semmelweis Tk. kórház orvosigazgató helyettesével találkozhattak 2018. szeptember 26-án. Élvezetes előadásban volt részük a jelenlévőknek. Betekintést nyerhettek az aneszteziológia világába (mely az orvostudomány érzéstelenítésre szakosodott ága) az aneszteziológusok munkájába.

Bevezetőjében dr. Nagy Géza főorvos úr pár szóban ismertette önéletrajzát, elmondta, hogyan lett aneszteziológus orvos.

Majd megismerkedhettünk az aneszteziológia történetével:

A különböző fájdalomcsillapító eljárások kialakulásának története az ősi időkig vezethető vissza, ugyanakkor az aneszteziológia mint orvosi specializáció kialakulása, a XIX. század közepére datálható. A korai társadalmak használtak már ópiumot, kokalevelet, mandragóragyökeret, alkoholt, sőt még érmetszés útján történő, tudatvesztésig folytatott kivéreztetést is alkalmaztak fájdalmas beavatkozások végzése előtt. Az elsődleges regionális érzéstelenítési eljárások az átmeneti idegi iszkémiát okozó kompresszióra, vagy az idegek helyi hűtésére (krioanalgézia) szorítkoztak. Az Inka társadalom doktorai helyi érzéstelenítésben végeztek sebellátást; összerágott, nyállal kevert kokaleveleket helyeztek a sebekbe. A Távol­Keleten már négy évezreddel ezelőtt ismerték és alkalmazták az akupunktúrát fájdalomcsillapításra.Szó volt az Inhalációs anesztéziáról: mely az első általános érzéstelenséget elérő vegyületek gáznemű, úgynevezett inhalációs anesztetikumok voltak.

A következő állomása a Lokális és regionális anesztézia volt. A modern kori helyi érzéstelenítés alapjait Carl Koller szemészorvos fektette le 1884­ben, amikor kokaint használt lokálisan szemészeti beavatkozáshoz Az intravénás anesztézia fejlődése az injekciós fecskendő és tű felfedezését követően indulhatott útjának, mely utóbbi Alexander Wood nevéhez fűződik 1855­ből. Perifériás izomrelaxánsok Harold Griffith és Enid Johnson vezette be 1942­ben a curare­t, ami jelentős mérföldkő az aneszteziológiai gyakorlatban.

Opioidok: A mákgumó alkaloidjából, az ópiumból a morfin kerül először izolálásra 1805­ben, amit követően Sertürner használta is intravénás anesztetikumként. Az éter Egyesült Államokbeli bemutatását követően gyorsan terjedt a módszer Európa felé is. John Snow, akit az aneszteziológia atyjának is tekintünk, inhalációs készüléket alkotott a szer minél biztonságosabb adagolásának elérése céljából, tudományos megalapozottsággal kutatta a szervezet általános anesztéziára adott válaszát. Joseph T. Clover a nevéhez olyan, ma már természetesnek tűnő dolgok fűződnek, melyekkel saját korában úttörő volt. Így pl. monitorizálta a beteg pulzusát a műtét alatt, először alkalmazott jaw­thrust manővert légúti elzáródás elkerülésére, először rendszeresített folyamatosan elérhető újraélesztési felszerelést a műtőben, illetve először alkalmazott conicotomiát egy progresszív szájüregi tumor miatt fulladó betegnél. Sir Frederick Hewitt volt Anglia első aneszteziológusa, akinek nevéhez fűződik a szájon át végzett légútbiztosítás, illetve az első aneszteziológia tankönyv megjelenése is. Az Egyesült Államokban a XIX-­XX. század fordulóján néhány orvos specializálódott az aneszteziológiai ellátásra. Ezt megelőzően a feladat a kezdő sebészeké, orvostanhallgatóké volt, akik azonban sokkal inkább érdeklődtek az operatív technika, mintsem a beteg monitorizálása iránt. Az orvoshiány és a relatíve biztonságos éteranesztézia mellett a Mayo és Cleveland Klinikákon altatónővérek képzése és alkalmazása indult meg. Az amerikai aneszteziológia fejlődésének úttörőjeként említhető Arthur E. Guedel, aki szorgalmazta a cuffos endotrachealis tubus és mesterséges lélegeztetés alkalmazását éternarkózisban, valamint Ralph M. Waters, aki megalapította az első aneszteziológiai tanszéket a University of Wisconsinon.

Ezek után konkrétan ismertette az aneszteziológus munkáját: a tervezett műtétek előtt az aneszteziológus dönti el, a beteg műthető állapotban van-e, ha igen, milyen altatási, érzéstelenítési mód a legmegfelelőbb számára. Laborvizsgálatok, röntgen- és ultrahangeredmények ismeretében fizikális vizsgálatot, illetve EKG és terhelést végeznek a betegen, szükség esetén kiegészítő vizsgálatokat (pl. szívultrahang, légzésfunkció) kérhet. Az aneszteziológus ezt követően állapítja meg, hogy a beteg alkalmas-e a műtétre, illetve – a sebésszel egyeztetve – dönt arról, hogy (a betegség függvényében) milyen fajta altatást válasszanak. Ezt követően előírja az előkészítéskor adandó gyógyszert. Az aneszteziológus a műtét alatt végig, altatás esetében egészen az ébredésig a beteg mellett van, figyeli állapotát.

Az idő nagyon gyorsan haladt, sokáig hallgattuk volna főorvos urat. Még lehetőségünk volt egy pár kérdés feltevésére-megválaszolására.

Virág Judit
MRL Segítő Szolgálat vezető