Az advent a várakozás, készülődés időszaka, mely a lelki megtisztulásról, az egymásra figyelésről, a közös beszélgetésekről kell, hogy szóljon.  Ebben az időszakban különösen nagy hangsúlyt kap a felebaráti szeretet, amely jelenti a bármely ember iránti felelősségérzetet, gondoskodást, tiszteletet és ebből a szeretetből senki se legyen kirekesztve. A felebaráti szeretet a civil közösségnek azt jelenti, hogy erőt és bizalmat nyújtsanak a kórház lakóinak, hiszen talán nekik a legnehezebb a betegágyon a család, az otthon melegsége nélkül elesetten, kétségek közt lenni.

Ezen gondolatok jegyében tartotta a MRL Salgótarjáni Alapszervezete 2017. november 27-i Stresszoldó Klub foglalkozását. A meghitt hangulatú összejövetel résztvevői fantasztikus kreativitásról tettek bizonyságot: kezeik közül szebbnél-szebb mécses tartók, angyalkák, karácsonyi díszek kerültek ki.

A nagy szeretettel és lelkesedéssel elkészített adventi gyertyatartókat mécsesekkel együtt a készítők kis meglepetés csomagokba tették, melyek mellé szaloncukor, Béres csepp és egyéb apró ajándékok kerültek. Az elkészített ötven ajándékcsomaggal a tavalyi évhez hasonlóan, december 05-én a Szent Lázár Megyei Kórház Onkológiai Osztály betegeit keresik fel az önkéntesek igazi „Mikulás” kíséretében. Az ajándékozás mellett nem maradhatnak el a meghallgató és biztató beszélgetések sem.

Így talán sikerül advent békéjét a megajándékozottaknak a lelkükbe csalni ebben a nehéz helyzetükben.   Ezzel a szeretetteljes, önzetlen készülődéssel kezdték a közösség tagjai az ünnepi ráhangolódást.

Kapcsolódó bejegyzések

Egyéb

Gyógytorna

Az onkológiai betegeknél alkalmazott gyógytorna, mozgásterápia javítja a beteg életminőségét, általános testi-lelki állapotát, hangulatát, hozzásegíti a rehabilitációhoz. A foglalkozás történhet a kórteremben, vagy tornateremben, egyénileg, vagy csoportos formában is. A gyógytornász ismerteti a gyakorlatokat, amelyeket Olvass tovább...

10000 lépés program

Tízezer lépés program Szekszárdon

A PROSZTATA – kérdések és válaszok – dr Grósz László sebész urológus főorvos előadása  Szekszárdon a Magyar Rákellenes Liga Szekszárdi Alapszervezet szervezésében előadást tartott dr. Grósz László főorvos az alapszervezet tagsága és meghívott vendégek számára. Olvass tovább...

Alapszervezetek

Egészségnap az Egri Eszterházy Károly Katolikus Egyetemen

Egész napos programra várta az Egri Eszterházy Károly Katolikus Egyetem április 5-én a hallgatókat és az érdeklődőket. A rendezvényen előadások, egészségügyi szűrések, tanácsadás, véradás és számos sportprogram kipróbálására volt lehetőség. Ezen a rendezvényen vett részt Olvass tovább...