Mit lát a mammográfia és mit az ultrahang?”

A Magyar Rákellenes Liga Salgótarjáni Alapszervezete októberi Egészségklubjának fő témája, csatlakozóan a Pink Október programjaihoz, a mammográfiás mellrákszűrés volt. A program a dr. Forrai Gábor radiológussal készített interjú ismertetésével indult, melynek célja az online médiafelületeken és a bulvárban látható, hallható tévhitek eloszlatása, a hiteles, tudományosan és szakmailag igazolt információk megosztása volt.

Meghívott vendégünk, dr. Pintér Katalin a Megyei Emlőszűrő Centrum vezetője ismertette a hatvanfős hallgatósággal az ultrahang és a mammográf  működési elvét, a diagnosztikában betöltött szerepét, indokoltságát. Külön hangsúlyozta, hogy csak a mammográfiás szűrésre igaz, hogy az emlőrák halálozást 30-40%-kal tudja csökkenteni.

Az érdeklődők között sok volt a fiatal, akikkel az utóbbi időben emelkedő számú fiatalkori esetekről is beszélt. Kiemelte a rendszeres önvizsgálat fontosságát és a kockázati tényezőkre való odafigyelést.

Előadását követően a hallgatói kérdésekre készségesen válaszolt.

Katkó Orsolya, a Népegészségügyi Főosztály munkatársa a szervezett szűrésekkel kapcsolatban adott naprakész információt.

Kapcsolódó bejegyzések

Rózsaszín október

GoPink 5. éve! Csiperke- és laskagombával a mellrák ellen!

GoPink kampány- termesztett gombával a mellrák elleni kampányban Az mellrák a magyar nők körében a leggyakrabban előforduló daganatos betegség. Magyarországon évente közel 8000 új beteget diagnosztizálnak. A betegség az 50-65 év közötti nőknél fordul elő Olvass tovább...

Alapszervezetek

Kreatív klubfoglalkozás Hatvanban

Kreatív klubfoglalkozás  2. Időpont: 2017. június 7. 14 óra Helyszín: Segítő Szolgálat Hatvan, Balassi B.u.16. Nővérszálló 1. em. Vezető: Poórné Mike Éva kézműves Poórné Mike Éva vezetésével, irányításával a mai napon szép nyári nyakláncot készítettünk. Nehéznek Olvass tovább...