Magyar Rákellenes Liga

Siófoki kiruccanás

Időpont: 2024. július 24.

A Magyar Rákellenes Liga Hatvani Alapszervezetének tagjai Siófokra látogattak. Nálunk ez már hagyomány, minden évben ellátogatunk a Balaton partjára.

Sétahajókázáson vettünk részt. Az időjárás is kegyes volt hozzánk, nem volt túl meleg, kissé hűs balatoni szellő ringatta a hajónkat. A Millenium parkban Kálmán Imre szobrához minden évben ellátogatunk és vidáman táncolunk is a zeneszerző zenéire. A Balaton partján hattyúkat is etettünk, megnéztük a kikötő melletti csodálatosan szép rózsaligetet, többen megmártóztak a Balaton vízében is. Igaz, csak a sok sétától kicsit elfáradt lábukat mártották be. A Kálmán Imre étteremben viszonylag kedvező áron finom ebédet ettünk, megkóstoltuk a fagylaltos groffit is, igaz, annak elég borsos volt az ára, de nem lehetett kihagyni! Látványra, ízre kiváló volt, megérte az árát.

Szép napot töltött együtt megint egy kisebb csapat és hazafelé már terveztük a következő utunkat a nyárra.

Lazányi Jánosné
elnök