Magyar Rákellenes Liga

Túra Lajosházára

 A Gyöngyösi Alapszervezet beszámolója

Kirándulásunkat, túránkat most úgy terveztük meg május 11-én, hogy autóval is megközelíthető legyen a cél, hogy azok a társaink is, akik szeretik a természetet, de nem tudnak most gyalogolni, velünk lehessenek. Így esett a választás Lajosházára.

Túránkat Gyöngyössolymosról indítottuk, ahová autóbusszal érkeztünk. Első állomásunk észak felé haladva a Gyöngyössolymos határában fekvő úgynevezett Kerek-gyep nevezetű Közösségi Kirándulóhely volt, ahol elidőztünk egy kicsit a reggeli kellemes napsütésben, majd a Csepegő forrás és a megigéző szépségű, kis alapterületű, de annál mélyebb Cserkő bányató következett.

Utunk további része igazi kalandtúra volt, mert kétszer is át kellett kelnünk a Gyöngyös- patakon, amit ügyesen egymást segítve megoldottunk valamint elég hosszan közlekedtünk a vadregényes erdőt átszelő kisvasúti sínen. (A kisvasút Gyöngyöstől Lajosházáig illetve az onnan 1,2 km-re lévő Szalajka-házig közlekedik.)

Lajosházára érve már vártak bennünket autóval érkező társaink és a kellemes pihenőhelyen, csodaszép környezetben együtt fogyaszthattuk el az otthonról hozott ebédünket.

Visszafelé már kisvonatoztunk, ami szintén nagy élmény volt számunkra.

Tóth Lászlóné
MRL Gyöngyösi Alapszervezet elnöke