Magyar Rákellenes Liga

Gyöngyös – Összefogás a prosztatarák ellen Heves megyében – Minden daganatos betegnek hasznos lehet a gyógytorna

2019. november 4.

A 10 Ezer Lépés Program gyöngyösi rendezvényén Tóth Lászlóné, a Gyöngyösi Alapszervezet vezetője köszöntötte az előadókat és résztvevőket. Rozványi Balázs, a Liga elnöke bemutatta a programot.
Dr. Beöthe Tamás PhD urológus főorvos “Minden, amit nem mertél megkérdezni” címmel tartott előadást a prosztatáról és annak daganatos megbetegedéséről.
Pongrácz Márta gyógytornász “Aktívan a gyógyulásért” című előadásának megfelelően meg is tornáztatta a közönséget.
A program végén a résztvevők kérdéseke tettek fel dr. Beöthe Tamás urológus főorvosnak, aki minden kérdésre megnyugtató és kimerítő választ adott.

Sajtóanyag:

A prosztatarákból való gyógyulás esélyét adó műtét vagy sugárkezelés és a korszerű gyógyszeres terápiák mellett a rendszeresen végzett testmozgás és a gyógytorna is hozzá tud járulni a felépüléshez, mégis kevesen élnek vele – hangzott el Gyöngyösön, a prosztatarákos betegeket segítő 10 Ezer Lépés Program Heves megyei állomásán.

Heves megyében a Nemzeti Rákregiszter adatai szerint minden évben mintegy százötven férfival közli az orvosa, hogy rákot találtak a prosztatájában. A megyében tehát nagyon sok olyan férfi él, akik az elmúlt években szembesültek már a rosszindulatú prosztatadaganat diagnózisával, meggyógyultak vagy ma is együtt élnek a betegséggel. Sok százan vannak azok a férfiak is, akiknek már ma ott fejlődik a rosszindulatú daganat a prosztatájában, de az csak néhány év múlva fog kiderülni – kivéve, ha eljut urológiai szűrővizsgálatra és ott még azelőtt felfedezik a problémát, hogy panaszokat okozna.

Heves megyében is diagnosztizáltak már prosztatarákot a 45-50 éves korosztályban is, ám a betegség a 60-as életévekben kezd gyakoribbá válni, az új betegek fele pedig 70 évnél is idősebb. A teljes és végleges gyógyulásra azoknak van esélyük, akiknél korai stádiumban felfedezik a prosztatarákot és van lehetőség műtétre vagy sugárkezelésre. Ugyanakkor ma már az előrehaladott prosztatarákban is számos gyógyszeres kezelés elérhető, amelyek révén a betegség akár hosszú éveken át kordában tartható, krónikus kórrá szelídíthető.

– Heves megyében és az egész országban arra biztatjuk a betegeket: háziorvosuktól, kezelőorvosuktól érdeklődjenek a helyi gyógytorna lehetőségekről. A rendszeresen végzett testmozgás és gyógytorna ugyanis a daganatos betegség minden stádiumában jelentősen hozzá tud járulni az állapot javulásához, a panaszok és mellékhatások mérsékléséhez, a rehabilitációhoz – jelentette ki Rozványi Balázs, a Magyar Rákellenes Liga elnöke Gyöngyösön, a 10 Ezer Lépés Program Heves megyei rendezvényén.  Hozzátette: a gyógytorna a műtét vagy a sugárkezelés miatti vizelettartási gondok és a szexuális problémák enyhítésétől kezdve az állóképesség és a lelkiállapot javításáig több területen képes csökkenteni a tüneteket. A pulzusszámot tartósan megemelő, heti legalább 3 órán át végzett aktív testmozgás pedig bizonyítottan javítja a túlélési esélyeket. Természetesen mindenkinek igazodni kell az állapotához, a teherbírásához, a lehetőségeihez, azonban a mozgás szerteágazó jótékony hatását semmilyen gyógyszerrel vagy vitaminnal nem lehet pótolni.

A Magyar Rákellenes Liga és a Gyógyulj Velünk Egyesület által jegyzett, urológus, onkológus, gyógytornász szakemberek összefogásával megvalósuló, a Janssen által támogatott országos 10 Ezer Lépés Program keretében bárki által elérhető gyógytorna videók is készültek. A videókat a www.rakgyogyitas.hu/ferfitorna internetes oldalon tették közzé, ám mindenkinek javasolt szakemberrel történő személyes konzultáció a személyre szabott mozgásprogram kialakítása érdekébe

Sajtóinformáció, interjúszervezés:

Papp László sajtószóvivő

+3630 261-8789

egeszsegugy@sajtoszovivo.hu

CP-122947