Magyar Rákellenes Liga

LIMFÓMA VILÁGNAP: KÉT KERÉKEN A BETEGEKÉRT

Sajtóközlemény – Budapest, 2018. szeptember 15.

Szeptember 15-e a Limfóma Világnapja. Ennek apropóján a Magyar Rákellenes Liga biciklis felvonulással hívja fel a figyelmet a betegségre és a betegséggel küzdőkre. Magyarországon évente kétezer embert diagnosztizálnak limfómával, értük bicikliznek majd a zöldbe öltözött résztvevők.

A limfóma a nyirokrendszer sejtjeit érintő betegség, azaz rosszindulatú daganatos elváltozás a nyirokrendszerben. A limfóma az ötödik leggyakoribb daganatos megbetegedés az emlő, tüdő, emésztőszervi, és a prosztata illetve petefészek rák után. Magyarországon évente körülbelül 2000 új megbetegedést (2015-ben összesen 1944-et) regisztrálnak.

A limfómás megbetegedések alapvetően két nagy csoportra oszthatóak: a Hodgkin-kórra és a non-Hodgkin limfómákra, ami több mint 60 féle, egymástól akár nagyon eltérő altípust foglal magába. A Hodking-kór egy ritka betegség, leginkább fiatal korban fordul elő, a non-Hodgkin limfómák viszont inkább az idősebb korosztályt érintik, a betegek átlagéletkora 65 év, és a férfiak gyakrabban betegszenek meg ebben, mint a nők. Az Országos Onkológiai Intézet által működtetett Nemzeti Rákregiszter 2015-ös adatai alapján az új betegek száma a Hodgkin-kór esetén mintegy 275, a non-Hodgkinnál 1669 volt.

Rejtőzködő betegégnek is szokták hívni, hiszen a tünetek alapján nem könnyű felállítani a diagnózist. A legfontosabb tünet a nyirokcsomók megduzzadása, azonban a betegség csak részben, körülbelül 70 százalékban vehető észre nyirokcsomó-megnagyobbodásból. A limfóma jele lehet továbbá az erős éjszakai izzadás, a fáradékonyság, a láz, a hirtelen fogyás, illetve a bőrkiütések és a viszketés is.

„A kis dolgok építik a bizalmat” szól az idei Limfóma Világnap jelmondata. Ez a betegség bizonytalanná teszi az embert, sok kérdéssel, aggodalommal és kétséggel jár együtt. Az érintettek tényleges segítéséhez meg kell ismernünk e bizonytalanságok okát, és meg kell oldanunk őket. A visszaeséstől való félelem: a tényleges rizikótól vagy az orvosi realitásoktól függetlenül, a legtöbb nyirokrákból kigyógyuló ember tart attól, hogy ismét kiújul a betegsége. Erről kevesebb szó esik még betegcsoportokban is, azonban a hallgatás csak növeli bizonytalanságot és a félelmet.
A kutatások szerint a betegek által megtapasztalt leggyakoribb fizikai tünet a fáradtság. A betegek sokszor azt sem tudják, hogy ez magától a betegségtől, vagy az alkalmazott gyógyszerektől van, és az is fontos lenne, hogy tudják a betegek, milyen mértékű fáradékonyság számít elfogadhatónak (normálisnak). Ha az érintettel nem közli a kezelőorvosa a limfóma altípusát, az olyan, mintha csak a szükséges információk felét mondták volna el. Ezen információ nélkül a beteg nem tud tájékozódni a számára hatékony kezelési illetve a támogatási lehetőségekről. A limfóma diagnosztizálása után elszigeteltséget és túlterheltséget érezhet az ember anélkül, hogy megfelelő válaszokat kapna a kérdéseire. A kutatások újra azt mutatják, hogy a betegeknek több támogatásra van szükségük, mint amennyit jelenleg az orvosi rendelőben kapnak.

A Magyar Rákellenes Liga idén is egy kerékpáros felvonulással hívja fel a figyelmet azokra, akik ebben a betegségben érintettek. Az eseményen várnak mindenkit: akik küzdenek vagy megküzdöttek ezzel a betegséggel, családtagjaikat, jó barátaikat és minden jó szándékú érdeklődőt. Mivel a limfóma színe a zöld, zöld pólókban, zöld dekorációval, bármilyen színű saját és zöld MOL Bubi kerékpárokon teszik majd meg az utat a zöld Szabadság hídon keresztül. Várják azokat is, akik limfómával küzdenek, vagy küzdöttek, de nem tudnak kerékpározni, a kezdésnél, vagy a megérkezésnél.

A felvonulás fővédnöke: Prof. Dr. Polgár Csaba, az Országos Onkológiai Intézet főigazgató főorvosa

Az útvonal: DPC Szent László Kórház – Albert Flórián út – Vágóhíd utca – Üllői út – Vámház körút – Szabadság híd – Szent Gellért rakpart – Attila út – Krisztina körút – Magyar Jakobinusok tere – Kék Golyó utca – Országos Onkológiai Intézet.

A távolság 8 km, kis emelkedőkkel.

A rendezvény támogatója a BKK, amely MOL Bubi kerékpárokat biztosított az eseményre.

További sajtóinformáció:

VM.komm Kommunikációs Tanácsadó Iroda

Nagy Ákos

Telefon: 350-6951, 20/9331-801

E-mail: nagy.akos@vmkomm.hu