Magyar Rákellenes Liga

Figyelemfelhívó rendezvény és séta a mellrák ellen Hatvanban

Időpont: 2024. október 11. péntek 14 óra

A kampány első napján, október 1-én ünnepeljük a Mellrák Elleni Küzdelem Világnapját, melynek alkalmából világszerte nők milliói hívják fel a figyelmet a betegségre.

Évente kb. 8 ezer rosszindulatú emlődaganatot diagnosztizálnak hazánkban, és a rosszindulatú emlődaganat következtében évente pedig több mint 2000 nőt veszítünk el.

A Hatvani Alapszervezet és Segítő Szolgálat 15. alkalommal szervezte meg a figyelemfelhívó rendezvényét.

Smidné Vereb Júlia Képviselő Asszony köszöntőjét követően

című előadásokat hallgathatták meg a jelenlévők.

A Figyelemfelhívó előadásokat követően rózsaszín léggömbökkel elsétáltunk Hatvan város főutcáján a Polgármesteri Hivatal elé.

A mellrák elleni küzdelem világnapján is arra biztatjuk az érintett lakosságot, hogy rendszeresen vegyenek részt a szűrővizsgálatokon, hogy a minél több időt tölthessenek családjaik körében.

124 fő vett részt a rendezvényen.

Lazányi Jánosné
a Hatvani Segítő Szolgálat vezetője és az Alapszervezet elnöke

Támogatók: Hatvan Város Önkormányzata, Hatvani Albert Schweitzer Kórház és Rendelőintézet, Hatvan Tv, Hatvani Hírlap, Zombori Kft.