Magyar Rákellenes Liga

Anyajegyszűrés a Hatvani Strandon

A Magyar Rákellenes Liga Hatvani Alapszervezet és Segítő Szolgálat 2024. július 12-én ismét megszervezte az ingyenes anyajegyszűrést a hatvani strandon, immár 4. éve!

A megelőzésre és a szűrések fontosságára hívta fel a figyelmet dr. Kirschner Ágnes bőrgyógyász főorvos, akinek ezúton is szeretnénk megköszönni, hogy sok elfoglaltsága mellett is elvállalta a lakosság egészsége érdekében a hatvani szűrőnapot!

-Évről évre nő a melanómás betegek száma Magyarországon. A bőr daganatos megbetegedésért általában a fokozott mennyiségű ultraibolya sugárzás okolható a legnagyobb mértékben. A szakemberek szerint kiemelt kockázatot jelent a tűző napon való tartózkodás, és a túlzott szoláriumhasználat – igyelmeztetett a doktornő.

A szűrésre előzetesen kellett regisztrálni, de megvizsgálta azokat a fürdőzőket is a doktornő, akik csak strandolni jöttek, és részt szerettek volna venni a szűrésen. 82 főt vizsgált meg a doktornő!

Színesebbé téve a mai napot, újból eljöttek az AVON munkatársai is, hogy a látogatókat tanácsokkal lássák el, miért fontos a bőr- illetve napvédelem a nyári időszakban. Kipróbálhatták az érdeklődők a legújabb termékeiket és minden résztvevő ajándékot is kapott!

Ezúton is szeretnék köszönetet mondani Szegedi Zoltán úrnak, a strand vezetőjének, aki évek óta helyet biztosít a szűrésre a strand területén, Lestyán Balázs alpolgármester úrnak a sátor felállításában nyújtott segítségért.

Lazányi Jánosné
a Hatvani Alapszervezet elnöke