Magyar Rákellenes Liga

Gyöngyösi beszámolók a májusi programokról

2024.05.14
Séta Sástón és környékén
A Gyöngyösi Alapszervezetnek fontos a mozgás. Ezért már két csoportban sétálunk vagy túrázunk. Most kilencen a Sástó környékén sétáltak. Megnézték a frissen kikelt vadkacsákat. Gyönyörködtek a sok vízben amely megtölti a tó medrét. (Tavaly csak pocsolya volt). A napos idő csak fokozta a jókedvet.
2024.05.15.
Kézilabda meccs
A kupadöntő mérkőzésen a gyöngyösi csapat a hatodik bajnoki  helyet szerezte meg Budakalász csapata előtt hatalmas küzdelemben. Mi tízen a Rákellenes Liga tagjai is lelkesen szurkoltunk. Az eredmény 35-32 Gyöngyös javára.
2024.05.20.
Szentendrei Skanzen
A Gyöngyösi Liga szervezésében Pünkösd hétfőjén 23 tagunk elutazott megnézni és szórakozni a Szentendrei Skanzenbe. Élvezték a néptáncosok előadását, megkóstolták a finom birka pörköltöt amit a karcagi csopor főzött. Élvezték a színes forgatagot. Megnézték a múltat idéző házakat, műhelyeket.
2024.05.25.
Lovas színház
Elutaztunk huszonhatan Budapestre a Kincsem parkban lévő lovas színházba, ahol megnéztük a Szilaj 2 előadást. Akik még nem láttak ilyen előadást, szinte szájtátva nézték, hogy ezek a gyönyörű lovak milyen fegyelmezetten fogadnak szót a rajtuk ülő színészeknek. Csodálatos előadást láttunk.
2024.05.28
Pálosvörösmart
Ebben az esős időjárásban nem sokan vállalkoztak egy kis mozgásra, sétára, de akik elmentek nem bánták meg. Ők öten voltak. Pálosvörösmarton sétáltak a Pálosok útján. Megpihentek és kipróbálták a felújított játszóteret. Elsétáltak a Mária Parkba is. Itt elcsendesedtek és kicsit a lelkükbe néztek. Lelkileg feltöltődve érkeztek vissza Gyöngyösre.
2024.05.29.
Pisztrángos
Tizenegyen túrázni indultunk a Mátrába a Pisztrángos tóhoz. A tavat a Kékes árnyékában 667 méteres tengerszint feletti magasságban találjuk. Az elmocsarasodó tavacskában halak már régóta nem élnek, foltos szalamandrák és piócák otthona. A közelében gyönyörű páfrányok élnek. A tavat tápláló Petőfi forrásból megtöltöttük a kiürült kulacsainkat. A túra alatt találtunk ebédre való vargánya gombát is.
2024.05.15 – 2024.05.27
Szájüregi és tüdőszűrés
Fontosnak tartjuk a liga tagjainak az egészségügyi szűrését is. Ezért szájüregi rákszűrésen és tüdőszűrésen vettünk részt. A szájüregi szűrésen felhívták a figyelmünket a fogápolás fontosságára is. A szűréseken 13-an és 15-en  vettünk részt.
2024.05.31.
Gyermeknap a hatos iskolában
A gyöngyösi Egressy Béni Két Tanítási Nyelvű Általános Iskolában gyermeknapot tartottak ahová a rákellenes liga tagjai idén is elmentek egy kicsit ünnepelni. Vittünk az iskolásoknak ajándékot. Segítettünk dinnyét, banánt, narancsot szeletelni, hotdogot, palacsintát csinálni és odaadni az iskolásoknak.Volt habparty,felfújható vár, focizás, sok más érdekes játék és  foglalkozás. Be lehetett ülni a tűzoltó autóba is.A jókedv a sok nevetés elmaradhatatlan volt
Tóth Lászlóné
MRL Gyöngyösi Alapszervezet elnöke