Magyar Rákellenes Liga

Rákellenes Világséta Salgótarjánban

Negyedik alkalommal hirdették meg 2024-ben január 14-én a World Cancer Walk Világstafétát és Magyarország, azon belül Salgótarján az elsők között csatlakozott már a 2021-es eseményhez is. A 24 órás világstaféta 0 órakor indul Új Zélandról és éjfélkor zárul Hawai térségében. Az önkéntesek által vezetett aktivitás egyesíti a közösségeket, eltörli az országhatárokat azon célért, hogy mindenkinek legyen lehetősége megelőzni. felismerni, kezelni és túlélni a rákot.

A figyelemfelhívó séta céljai minden országban azonosak:

A 24 órás rákellenes világ stafétán, mely egyben adománygyűjtő akció is volt, bárki részt vehetett. A befolyt összeggel a betegszervezetek munkáját, a gyógyítás színvonalát, a rákkutatást támogatják.

Az egy órás séta nem csak arra hivatott, hogy felhívja az emberek figyelmét. Ez egyfajta szolidaritást is jelent: nem vagy egyedül, segítünk.

És a tiszta, erdei levegőn, csodás környezetben az egy órás mozgással tettünk az egészségünkért.

A programon hetvenen vettek részt.

A nool.hu riportja