Magyar Rákellenes Liga

Évzáró adventi rendezvény Salgótarjánban

A Magyar Rákellenes Liga Salgótarjáni Alapszervezete a évzáró ünnepi rendezvényét  2023. november 24-én tartotta.

A jelenlévők köszöntése után meggyújtva a fény várásának első gyertyáját, egy perces néma csendben idéztük fel elveszett társaink arcát, közös emlékeinket.

A program igazi ünnepi gálaműsorral folytatódott a Trilla Tercett jóvoltából, melynek közös éneklés is része volt. Az „angyali dallamok” után az elnök pezsgős pohárköszöntője következett:

Kívánom, hogy adassék meg nekünk a szeretet, a békesség szent ajándéka. Jusson szép szóból, simogató, ölelő kezekből mindenkinek!

És az új esztendőre:„Adjon Isten egészséget,
kenyeret, bort, tehetséget,
tiszta szívet, éles elmét,
hitet adjon, s jó szerencsét!” 

A finom ebéd és házi sütemények elfogyasztása után gazdag tombola színesítette a programot, mely baráti beszélgetésekkel zárult. Jó volt látni a sok mosolygós arcot, a baráti ölelkezéseket.