Magyar Rákellenes Liga

Egészségnap és taggyűlés Eleken

A Magyar Rákellenes Liga Eleki Alapszervezete megtartotta soron következő novemberi taggyűlését, mely egyben egészségnap is volt.

A tagság ezen az eseményen is szép számban részt vett, és a résztvevők véleménye alapján egy igazán hasznos és jó hangulatú délutánt tölthettünk együtt.

A Gyulai Egészségfejlesztési Iroda jóvoltából számos hasznos és fontos szűrővizsgálaton vehettünk részt, volt többek között vérnyomás, vércukor mérés, testzsír és BMI index mérés, valamint WIWE készülékkel a szív paramétereinket is megmérték. Rendkívül fontos, hogy rendszeresen részt vegyünk a szűrővizsgálatokon, hiszen intő jeleket kaphatunk ilyenkor az egészségügyi állapotunkra vonatkozóan, és időben elkaphatjuk a kialakuló félben lévő problémákat.

A vizsgálatok után elfogyaszthattuk a szorgos kezek által készített gyümölcssalátát, datolyát és a finom teát is.

Nagy öröm számunkra, hogy a közösségünk minden egyes taggyűlés alkalmával egyre bővül, hiszen szeretettel látunk köreinkben mindenkit.
Kecskés Andrea
az Alapszervezet elnöke